Súlyos botrány borzolja a kedélyeket Németországban: eljöhet a szélsőjobb végórája?
Globál

Súlyos botrány borzolja a kedélyeket Németországban: eljöhet a szélsőjobb végórája?

Egyszerre két kémügy is kirobbant a héten Németországban, a vádlottak mindkét esetben Kínának szolgáltattak ki titkokat. Míg az első kémügynek politikai vonzata nem volt, a második eset érintettje a második legnépszerűbb német párt, az AfD EP-listavezetőjének egyik munkatársa. Az AfD egy másik EP-képviselőjelöltje pedig korábban azzal került be a hírekbe, hogy orosz pénzt fogadott el. A június 9-i európai parlamenti választások előtt különösen kellemetlenek ezek az ügyek a sokak által szélsőjobboldalinak titulált párt számára, melynek támogatottsága mára érzékelhetően visszaesett a tavaly decemberi csúcs óta.

Két kémügy robbant ki egyszerre

Sűrűn indult a hét Németországban: alig néhány óra leforgása alatt két ügyben is őrizetbe vettek személyeket, akik a gyanú szerint a kínai hírszerzésnek kémkedtek. Az első ügyben három német állampolgárt tartóztattak le: Thomas R.-t és a házaspár Herwig és Ina F.-et. R. egy kínai hírszerző tiszt ügynöke volt, és Kína nevében

KATONAI SZEMPONTBÓL HASZNOSÍTHATÓ INNOVATÍV TECHNOLÓGIÁKRÓL SZERZETT INFORMÁCIÓKAT.

Ehhez a házaspár szolgálatait vette igénybe, akik egy düsseldorfi céget működtettek, amelynek egy német egyetemmel is megállapodása volt tudásátadás témában. A kínai szerződéses partnernek tanulmányt készítettek hadihajóknál is használt nagy teljesítményű motorok technológiájának jelenlegi állásáról. A szerződéses partner mögött egy kínai titkosszolgálati munkatárs állt. A vádlottak egy speciális lézert is vásároltak Peking megbízásából, és azt engedély nélkül exportálták Kínába.

Míg az első ügyben felsőbb politikai körök nem voltak érintettek, a néhány órával később robbant másodikban már igencsak: Maximilian Krah, az Alternatíva Németországnak (AfD) párt európai parlamenti listavezetője és jelenlegi EP-képviselője került kereszttűzbe, miután letartóztatták egyik asszisztensét, Jian G.-t azzal a váddal, hogy

INFORMÁCIÓKAT ADOTT ÁT A KÍNAI HÍRSZERZÉSNEK AZ EU TÖRVÉNYHOZÁSÁBAN ZAJLÓ VITÁKRÓL, ILLETVE KÉMKEDETT A KÍNAI ELLENZÉK UTÁN.

Utóbbi ügyben szerdán megszólalt Olaf Scholz kancellár is, aki „nagyon aggasztónak” nevezte az AfD ellen felhozott vádakat.

Krah nem mondott le EP-listavezetői pozíciójáról, de a pártvezetéssel megállapodtak abban, hogy hátrébb lép a kampányban, és az AfD hétvégi kampánynyitóján sem lesz jelen. A párt számára kellemetlen is lenne a visszalépése, ugyanis teljesen új listát kellene állítaniuk, mivel a már bejelentett lista jog szerint csak akkor módosítható, ha a jelölt meghal vagy eljárás indul ellene.

Egyre nagyobb problémát jelent a kínai kémek tevékenysége Németországban

Az e héten napvilágot látott két kínai érintettségű kémügyet megelőzte a múlt héten egy másik ügy, melynek során két német-orosz kettős állampolgárt tartóztattak le azzal a váddal, hogy szabotázst akartak elkövetni németországi katonai létesítmények, többek között a bajorországi Grafenwöhrben található amerikai katonai bázis ellen, ahol ukrán katonákat képeznek ki Abrams tankok használatára. Az első számú gyanúsított, Dieter S. a szakadár Donyecki Népköztársaság hadseregében harcolt 2014 és 2016 között, és egy orosz titkosszolgálati munkatárs segítségével akarta megszervezni a németországi objektumok elleni szabotázsokat. Moszkva tagadta érintettségét, és provokációnak nevezte a vádakat.

Néhány nap leforgása alatt ez a három, egymástól független ügy rávilágított arra, hogy Németország milyen mértékben ki van téve az orosz és a kínai kémtevékenységnek.

Bár kettőjük közül Oroszország az „erőszakosabb”, az aggodalmak most elsősorban Kína felé irányulnak, mivel a német gazdaság ezer szállal kötődik az ázsiai nagyhatalomhoz.

Sinan Selen, a német Alkotmányvédelmi Hivatal (BfV) elnökhelyettese arra figyelmeztette a német vállalkozókat, hogy két világ áll egymással szemben: német cégek, akik csak jó üzletet akarnak csinálni, illetve kínai vállalatok, amelyek erősen függenek a politikától. Kínában pedig a politika van az első helyen, a vállalkozásoknak alá kell rendelniük magukat ennek, és ha szükséges, együtt kell működniük az állammal. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a Kínával való kereskedelmi kapcsolatokhoz való túl optimista és pozitív hozzáállás számos vállalat megszűnéséhez vezetett. A Selen által felsorolt veszélyek: a túl nagy függés Kínától, a geopolitikai konfliktusoknak (pl. Tajvannal) a szállítási láncokra gyakorolt hatása, a szabotázsok, a kiberbűnözés és az ipari kémkedés.   

A kínai kémkedés fókuszába egyre inkább a tudomány és a kutatás kerül, elsősorban a katonailag is hasznosítható technológiák.

Az első kémbotrányban például a gyanúsított házaspár cégének egy német egyetemmel volt megállapodása tudástranszfer kapcsán, így kerültek a kínai hírszerzéshez a katonai szempontból is értékes technológiai információk. A két ország egyetemei közötti kooperációk, a közös projektek, a vendégelőadók és Németországban tanuló kínai diákok is a kémkedés eszközei lehetnek Peking kezében. Németországban jelenleg mintegy 40 ezer kínai hallgató tanul, az Alkotmányvédelmi Hivatal szerint pedig jelentős részük szoros kapcsolatban áll a kínai állammal.

Kína az országból politikai okokból elmenekültek után is kémkedik, legyenek azok a rezsim kritikusai, vagy éppen ujgurok és tibetiek. De Peking nemcsak információt akar szerezni kémei révén, hanem

befolyást is próbál gyakorolni a német és az uniós politikára.

A Kínai Kommunista Párt egyik szerve, a Nemzetközi Összekötő Iroda a német Alkotmányvédelmi Hivatal szerint olyan pártokat és képviselőket keres, akik „viszonylag kritikátlanul állnak a kínai kormányhoz”. A BfV szerint a hosszútávú cél az, hogy

befolyásos személyeket vegyenek rá arra, hogy a Kínai Kommunista Párt érdekében szólaljanak fel és cselekedjenek.

A kínai külügyi szóvivő, Vang Venbin egyébként Jian G. letartóztatása kapcsán határozottan tagadta a kínai érintettséget, az ügyet „felhajtásnak” nevezte, melynek célja „Kína lejáratása és elnyomása”.

Németország mellett egyébként ezen a héten az Egyesült Királyságban is kínai kémbotrány robbant ki: a külügyi bizottság konzervatív vezetője, Alicia Kearns egyik segítőjéről, illetve annak egyik társáról derült ki, hogy információkat adtak át Kínának. Az AfD-s politikus esete és ez az ügy is mutatja, hogy a kínai kémek milyen magas politikai szinteken tudnak már tevékenykedni Európában.

Green_taxi_of_Lijiang_-_Volkswagen_Bora
Volkswagen taxi Kínában. Forrás: Wikimedia Commons

Bajban az AfD?

Az AfD EP-listájának első helyezettje, Maximilian Krah körül kialakult botrány előtt, még április elején a második helyezett, Petr Bystron került reflektorfénybe azzal, hogy állítólag pénzt fogadott el Moszkvából a Kreml ideológiájának terjesztésére. Bystronra egy csehországi titkosszolgálati nyomozást követően vetült a gyanú árnyéka, mely nyomozás szerint több európai politikus összesen több százezer euró értékben kapott pénzt Oroszországtól, hogy álhíreket terjesszenek és a választásokat befolyásolják. Az AfD-politikus a gyanú szerint az európai oroszbarát propagandaportálon, a Voice of Europe-on keresztül kapott orosz pénzt, amit Bystron határozottan tagadott. Krah maga egyébként többször nyilatkozott a Voice of Europe-nak, de őt nem gyanúsították meg orosz pénz elfogadásával.

Így most már közvetlenül vagy közvetve, de

az AfD EP-listájának első két helyezettje abba a gyanúba keveredett, hogy rajta keresztül kínai, illetve orosz befolyás érvényesül Európában.

Különösen kellemetlen ez egy olyan párt számára, amely a nemzeti érdekek valódi képviselőjének mondja magát. Bár a jelenlegi közvélemény-kutatásokon még nem látszik, hogy ez a két ügy mennyire tépázta meg a párt támogatottságát,

a decemberi csúcsa óta jelentős népszerűségvesztést szenvedett el.

Januárban több százezres tüntetések voltak Németországban, miután kiderült, egy novemberi szélsőjobboldali titkos találkozón, melyen az AfD több politikusa is részt vett, egy osztrák identitárius, Martin Sellner fölvetette, hogy Németországnak „remigrációra” lenne szüksége, azaz mindazokat egy „észak-afrikai” mintaállamba kellene deportálni, akik nem tudnak a német társadalomba asszimilálódni, köztük német állampolgárokat is. Sokakat ez a német nemzetiszocialisták egykori tervére emlékeztetett, mely szerint a németországi zsidó lakosságot Madagaszkár szigetére deportálták volna. A párt egyik társelnökének, Alice Weidelnek a személyes tanácsadójától kellett megválnia, aki maga is részt vett a titkos találkozón.

A botrány és a tüntetések hatására megindult az AfD népszerűségvesztése. A pártot decemberben még 23 százalékra is mérték, a Forsa legutóbbi közvélemény-kutatása szerint viszont mostanra már csak 16 százalékon áll, míg az INSA szerint 18,5 százalékra számíthatna. A második helyét – a kormánypártok még gyengébb szereplése miatt – azonban továbbra is őrzi.

A felmérések egyúttal arra is rámutatnak,

milyen kudarcra számíthatnak június 9-én az Olaf Scholz-féle kormánykoalíció pártjai.

Scholz pártját, a szociáldemokrata SPD-t 15–16 százalékra mérik, a Zöldeket 12 százalékra, a legkisebb koalíciós párt, a liberális FDP pedig az 5 százalékos küszöbön táncol. A legfőbb ellenzéki erő, a konzervatív CDU/CSU pártszövetség 30–31 százalékon áll, ezzel magasan vezeti a népszerűségi versenyt.

Januárban feltűnt egy új formáció is, a Baloldalból kivált Sahra Wagenknecht pártja, a Sahra Wagenknecht Szövetsége (BSW), amelyet 5–7 százalék közé mérnek. A radikális baloldali párt elsősorban a volt NDK-ban élő, a jelenlegi rendszerrel elégedetlen választókra hajt, ahogy az AfD is, és ugyanúgy leállítaná az Ukrajnába tartó fegyverszállításokat, ahogy a radikális jobboldali párt. Így az AfD esetleges gyengülésének nem az establishment pártjai, hanem az új szélsőbaloldali párt lehet a nagy nyertese.

Címlapkép: Maximilian Krah, az Alternatíva Németországnak (AfD) EP-listavezetője az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén Strasbourgban 2024. április 23-án. MTI/EPA/Ronald Wittek

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elszálltak a bérek, elfogyott a munkaerő, egyetlen út előtt áll Magyarország

Szenior treasury és kontrolling munkatárs

Szenior treasury és kontrolling munkatárs
Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Könyv

A Sikeres Kereskedő - Vételi és eladási pontok, stratégiák, tőzsdepszichológia

Egy tőzsdei könyv, ami nem aranyhalat akar rád sózni, hanem felruház a horgászás képességével, ami a befektetések világában a saját kereskedési módszer kialakítását jelenti.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Financial IT 2024
2024. június 11.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Automotive Business in CEE Region Conference 2024
2024. június 5.
Hitelezés 2024
2024. május 14.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
T-34 győzelem napja