Ihatatlan víz, mérgezett hús – az albán olaj, ami elhozta az apokalipszist

2024. április 27. – 19:57

Ihatatlan víz, mérgezett hús – az albán olaj, ami elhozta az apokalipszist
Egy régi, rozsdásodó olajtartályt használt mászókaként egy kislány Zharrëz faluban – Fotó: Jonas Kakó / Panos Pictures

Másolás

Vágólapra másolva

Albániáról keveseknek jutna eszükbe, hogy kőolajtermelő ország. Ez nem is csoda, mert nagyjából ott is akkora mennyiséget, naponta 16 ezer hordónyit termelnek ki, mint nálunk, az egyik régiója mégis olyan képet mutat, mintha ez lenne a húzó iparág. A nagy tartalékokkal bíró Patos-Marinza olajmező a befektetőknek nagy profitot hoz, de az ott élők inkább kárvallottjai a bányászatnak. A környezet lassan élhetetlenné válik, a szennyezések miatt egyre több a beteg, és a helyi társadalom is szétzilálódott. A német Jonas Kakó ezt mutatja be Fekete arany (Black Gold) című fotóesszéjében.

Kakó a Hannoveri Egyetemen tanult fotóriporteri és dokumentarista fotós szakon. Az elmúlt években munkáiban a klímaválságra összpontosított. Projektjeiben azoknak az embereknek az életét próbálja bemutatni, akik a leginkább szenvednek a klímaváltozástól, és az már a létüket fenyegeti. Az egyik ilyen munkájáért 2023-ban megkapta a World Press Photo-díjat. Kakó szabadúszóként dolgozik, anyagai megjelentek a National Geographicban, a Sternben, a Vice-ban, a Neue Züricher Zeitungban több más médium mellett.

Európa legnagyobb szárazföldi olajmezője Albániában, a Patos-Marinza régióban található. Az olajmezőt 1928-ban fedezték fel, és a következő évtizedben már meg is kezdődött a kitermelése, azóta gyakorlatilag folyamatos a bányászati tevékenység. Csak az olajból Albánia nem gazdagodott meg, továbbra is az egyik legszegényebb és legelmaradottabb európai ország. Mindez jórészt Enver Hodzsának (újabb írásmódja szerint Enver Hoxha) tulajdonítható, aki a második világháború után diktátorként irányította a kommunista irányvonalat képviselő, de ezzel együtt erősen elszigetelődött Albániát.

Az olajkincset Hodzsa is megpróbálta kiaknázni, ehhez szovjet és kínai segítséget vett igénybe. Az 1990-es években új befektetők jelentek meg, mint például a kanadai Bankers Petroleum, ami több tucat új olajkutat is telepített, és növelte a termelést, míg az utóbbi években a Shell is végez kutatásokat az országban. A Bankers Petroleum ma már kínai kézben van, és a Patos-Marinza olajmező kitermelésének 95 százalékát felügyeli.

Hiába hódított teret a kapitalizmus, a régió úgy néz ki, mintha a múltban ragadt volna, a környezeti kérdések mellékesnek tűnnek, a hanyagság, a profit és a múlt mindent befeketítő öröksége felülírja ezeket, és az olajrégió apokaliptikus tájjá formálódott át.

A rosszul kezelt olaj és a nem megfelelő kitermelési technológia szennyezett tavakat, tönkretett folyókat hagy maga után, a kutak vize mérgezővé vált, nincs biztonságos ivóvíz, a talajvizek is elszennyeződtek, hiszen az olaj oda is leszivárgott. A talajélet is sok helyen kipusztult, a talajt feketére festi a szivárgó olaj, alkalmatlanná vált a növénytermesztésre vagy az állattenyésztésre. Az ipari tevékenységtől a levegő is szennyezett, és mindenhol már használaton kívüli, lerohadt olajtartályok, ipari berendezések, rozsdásodó, szivárgó vezetékek keretezik a tájat, amelyet olajtavakkal is telepötyögtettek. A vidék egész egyszerűen élhetetlenné válik, ami felmorzsolja a közösségeket is.

Enver Hodzsa alatt az olajkitermelő régió szinte tiltott zónának számított, csak nagyon kevesen élhettek a területén, a rendszerváltozás után viszont egyre többen szivárogtak be, főként a szegényebb rétegekből telepedtek le itt. Így egy szociálisan eleve nem túl erős közösség próbál most megküzdeni a környezeti katasztrófával.

A levegő bűzlik a régi kutaktól, a régi tartályokban lévő olajtól vagy éppen azoktól a gödröktől, amelyekbe belevezették az olajat. Nyáron ezek miatt szinte nem lehet belélegezni a levegőt. Az olajtavak madarak és más állatok csapdáivá váltak, de emberek is végezték már benne. Nagyon sok olyan helyi lakos van, akik légzési problémákra panaszkodnak, vagy a vérükben magas a szén-dioxid-koncentráció, de környezetvédők szerint a helyiek között előforduló rákos megbetegedések is összefüggésbe hozhatók az olajipari szennyezéssel.

A Bankers Petroleum évtizedekre szerzett koncessziót az albán kormánytól, és a mező is nagy tartalékokkal bír, körülbelül kétmilliárd hordónyit tudnak még onnan kitermelni, így ha nem szigorítanak a környezetvédelmi szabályokon Albániában, az olaj még sok áldozatot szedhet.

Fotó: Jonas Kakó / Panos Pictures
Fotó: Jonas Kakó / Panos Pictures

Olajkutak, amelyek a kínai tulajdonú Bankers Petroleumhoz tartoznak a Patos-Marinza olajmezőn, ami Európa legnagyobb szárazföldi olajmezője.

Fotó: Jonas Kakó / Panos Pictures
Fotó: Jonas Kakó / Panos Pictures

Ilir Dielli kaszál Zharrëz faluban, pár méterre az Alpetrol már nem működő olajkútjától.

Fotó: Jonas Kakó / Panos Pictures Fotó: Jonas Kakó / Panos Pictures
Fotó: Jonas Kakó / Panos Pictures

Munkások szerelik az egyik olajkutat Ballsh városánál. Az olajat az albániai energiavállalat, az Anio Oil egyik közeli telephelyén kezelik. Xilolt és benzolt használnak arra, hogy az olajat elkülönítsék a homoktól és a víztől. A visszamaradó szennyvizet pedig a föld alá pumpálják vissza, miközben az olajat Fierbe szállítják. Környezetvédelmi aktivisták attól tartanak, hogy a létesítmény szennyezi a talajvizet. A jobb oldali képen egy ülepítőtó látható, az Anio Oil először ide engedi a szennyvizét, amelyet aztán később a Vjosa folyóba eresztenek bele.

Fotó: Jonas Kakó / Panos Pictures
Fotó: Jonas Kakó / Panos Pictures

Lulzim Gishti és felesége, Mamude Gishti, a lakásukban, Bellinben, egy a Patos-Marinza olajrégióban lévő faluban. A házuk és földjük csak néhány méterre van egy olajkúttól. A gáz és olaj szaga állandóan áthatja a falu levegőjét. Mamudénak már a tüdeje és a mája is tönkrement, a pár a nyugdíja 90 százalékát gyógyszerre költi minden hónapban.

Fotó: Jonas Kakó / Panos Pictures
Fotó: Jonas Kakó / Panos Pictures

Arben Cela korábban egy helyi finomítóban dolgozott, de ma már inkább birkákat tart, amelyek az Alpetrol egyik olajkezelő tartályánál legelésznek, elviselve a folytonos olaj- és gázszagot.

Fotó: Jonas Kakó / Panos Pictures
Fotó: Jonas Kakó / Panos Pictures

Gyerekek fociznak Ballsh elhagyatott vasútállomásán fociznak. A városban korábban olajfinomító működött, de a rossz üzleti döntések miatt a finomítót bezárták, az emberek pedig elkezdtek elköltözni a városból.

Fotó: Jonas Kakó / Panos Pictures
Fotó: Jonas Kakó / Panos Pictures

Xhimi Ruko, a Bankers Petroleum munkása és olykor sztrájkok vezetője, egy éjjel-nappal nyitva tartó kocsmában üldögél. A kocsma a munkások találkozóhelye, a műszakváltásoknál jönnek itt össze. A Bankers Petroleumot 2016-ban vették át kínaiak, de még az inflációt sem követték a fizetésemelésekkel, és a túlórákat sem fizették ki.

 Fotó: Jonas Kakó / Panos Pictures  Fotó: Jonas Kakó / Panos Pictures
Fotó: Jonas Kakó / Panos Pictures

Egy nővér ellenőrzi Drita Buzi tüdőfunkcióit Kalm i Madh falu állami fenntartású egészségügyi intézményében. Sok helyi szenved krónikus tüdőbetegségben, amelyet valószínűleg az olajkutakból kiáramló mérgező gázok okoznak. A jobb oldali képen vízminták láthatók, amelyeket azokból a helyi élővizekből vettek, amelyekbe az olajmező szennyvizét vezetik.

Fotó: Jonas Kakó / Panos Pictures
Fotó: Jonas Kakó / Panos Pictures

Kecskék legelésznek egy víztározónál, amelyben szennyvizet ülepít az Anio Oil, mielőtt kieresztené a Vjosa folyóba.

Fotó: Jonas Kakó / Panos Pictures
Fotó: Jonas Kakó / Panos Pictures

A Zharrëz faluban élő Ylli Baho gyakran vág le birkákat, kecskéket és marhákat családjának és barátainak, de a húst nehéz értékesíteni, mivel sokan úgy tartják, hogy olajjal szennyezett. Zharrëz is nagyon közel van az Alpetrol egyik olajkútjához.

 Fotó: Jonas Kakó / Panos Pictures  Fotó: Jonas Kakó / Panos Pictures
Fotó: Jonas Kakó / Panos Pictures

Saimir Dine környezetvédő és a helyi civil szervezet, az Association Zharreza aktivistája olajmaradványokat keres a Gjanica folyóba futó patakban. A civil szervezet nemrégiben publikált egy tanulmányt, amely hatalmas mennyiségű vegyi anyagot és olajat talált a Gjanica folyóban, amely valószínűleg a ballshi és fieri kezelőlétesítményekből származik.

Fotó: Jonas Kakó / Panos Pictures
Fotó: Jonas Kakó / Panos Pictures

A Kalm i Madh faluban élő Antan Buzi már egyáltalán nem használja a kútját, mert a vize olajjal szennyeződött. A településen egy héten csak néhány nap van vízszolgáltatás, így távolról hord vizet a házához minden héten.

Fotó: Jonas Kakó / Panos Pictures
Fotó: Jonas Kakó / Panos Pictures

Fier város Roma negyedének lakói dominót játszanak egy helyi bárban. A terület közel van egy finomítóhoz, ahol olajat és szennyezett vizet engednek a Gjanica folyóba, amely szinte halott folyóvá vált. A közelben épült egy rakodóállomás, ahol olajat töltenek be, hogy a Vlora kikötőbe szállítsák. A gáz és az olaj szaga folyamatosan érezhető, és sok lakos szenved az olajjal kapcsolatba hozható betegségben.

Fotó: Jonas Kakó / Panos Pictures
Fotó: Jonas Kakó / Panos Pictures

Baftjar Bani utolsó megmaradt méhkasát gondozza a hátsó udvarában, egy zharrëzi Alpetrol-üzem közelében. A többi méhkolóniája nem élte túl az állandó gáz- és olajhatást.

Fotó: Jonas Kakó / Panos Pictures Fotó: Jonas Kakó / Panos Pictures
Fotó: Jonas Kakó / Panos Pictures

A Bankers Petroleum munkásai mindig gázérzékelőt viselnek, de a helyieknek nem sok fogalmuk van arról, hogy mikor mit lélegeznek be.

Fotó: Jonas Kakó / Panos Pictures
Fotó: Jonas Kakó / Panos Pictures

Dashnor Xhepaj asztmapumpát használ, valószínűleg a folyamatos gázkibocsátás miatt betegedett meg.

Fotó: Jonas Kakó / Panos Pictures
Fotó: Jonas Kakó / Panos Pictures

Az Alpetrol egyik működésképtelen olajfinomítója napfelkeltekor.

Kedvenceink