A gyanús pénzmozgások a Lánchíd felújítását végző céghez vezetnek
Egy monacói bankszámlára jelentős összeget utalt a fővárosi számlagyár kulcsfigurája, Vig Mór – szivárgott ki a praxisától eltiltott ügyvéd köreiből.
A Magyar Nemzet szerint az utalás oka egyelőre nem ismert, de az adóhatóság az ügyben korábban már több helyszínen tartott házkutatást és foglalt le bizonyítékokat, köztük rengeteg készpénzt. Az eljárásban kiszálltak többek között egy bizonyos Hegedüs Dániel ügyvédhez, illetve a Lánchíd felújítását végző A-Híd Zrt.-hez is.
Monacóban nem feltűnőek a nagy pénzmozgások – Fotó: Pixabay
Később kiderült, miért lehetett szükség utóbbi házkutatásokra: 2020 novembere és 2022 júliusa között az A-Híd 1,4 milliárd forintot utalt Vig cégének, a Sunstrike Hungary Kft.-nek. Ebből az összegből továbbutaltak 900 millió forintot Vig Mór magánszámlájára, illetve ügyvédi letéti számlájára. A gyanú szerint a továbbutalások a Vig Mórhoz köthető számlákra jellemzően ugyanazokon a napokon történtek, mint amely napokon az A-Híd Zrt.-től a pénzek a Sunstrike Kft.-hez érkeztek, az összegeket pedig rövid időn belül készpénzben felvették a számlákról.
Vig Mórt 2022 januárjában egy jogerős ítélete miatt eltiltották az ügyvédi hivatás gyakorlásától, emiatt stratégiát kellett váltania. Ezután vonták be Hegedüst az ügyletekbe, aki a saját ügyvédi letéti számlájára utalta a Sunstrike Hungary Kft.-hez érkező maradék összeget, majd onnan mintegy ötszázmillió forintot felvett készpénzben.
A fenti dátumokat és adatokat lényegében megerősítette az az elrendelt Kehi-vizsgálat is, amelynek részjelentése gyanús pénzmozgásokat tárt fel a Lánchíd felújítását végző A-Híd Zrt. és a számlagyáras Vig Mór cége között. Ráadásul a Kehi egyértelműen rámutatott, hogy a másfél milliárd forint egésze a közbeszerzési eljárás alatt, 1,3 milliárd forint pedig a kivitelezési szerződés megkötése után került az A-Hídtól a számlagyáras exügyvéd cégéhez.
Fontos kiemelni, hogy az ügyben nemrég felbukkant egy informátor, aki levelet küldött az egykori elszámoltatási kormánybiztosnak, Budai Gyulának. A levélben az szerepelt, hogy Vig Mór a Mammut bevásárlóközpontnál található biztonsági cég irodájába járt „elszámolni” a Lánchíd-beruházásból kiszivattyúzott, majd készpénz formájában felvett összegekkel. Az „elszámolás” a levélíró szerint a vállalkozás vezetője és a jogász között zajlott.
Mindebből az következik, hogy az A-Híd Zrt. által az exügyvédnek átutalt másfél milliárd forint itt cserélhetett gazdát. Budai szerint ráadásul a biztonsági cég kapcsolatban áll a felújítást végző A-Híd Zrt.-vel. Ám ami még gyanúsabbá teszi az egész történetet, hogy a levélíró úgy tudja: a hídpénzből jelentős összegek kerültek a fővárosi baloldalhoz.
A lap szerint a megtudott adatok alapján nem volt nehéz megállapítani, hogy a biztonsági cég a Lövőház utca 7–9. szám alatt található Árgus-Security Vagyonvédelmi Kft. A biztonsági vállalkozás egyik tulajdonosa Apáthy Zoltán Endre, az ő édesapja pedig nem más, mint Apáthy Endre, akinek a családi érdekeltségébe tartozik az A-Híd Zrt.
Budai mindezek miatt feljelentést tett hivatali vesztegetés gyanújával a rendőrségen, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) pedig el is rendelte a nyomozást, majd az ügyet átadta a számlagyárügyben már hónapok óta költségvetési csalás gyanújával nyomozó NAV-nak.
13 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás