Gyurcsány Ferenc: A Fidesznek az az érdeke, hogy engem leszedjen

2024. április 27. – 19:10

Másolás

Vágólapra másolva

Gyurcsány Ferenc volt a vendége a Politikai Ifjúsági Party (Polip) Egyesület közéleti táborának szombat délután. Élőben is közvetítette a Facebookján a részt vevő fiatalokkal való beszélgetését, ahol elsőként a Magyar Péter-jelenség került szóba. A Demokratikus Koalíció elnöke jóval finomabban fogalmazott Magyarról, mint azt a párt alelnöke, Molnár Csaba tette szombat reggel.

A 2022-es választási vereségtől indult az elemzése, amiről azt mondta, hogy ez választói szemszögből olyan volt, mintha az ember azt remélné, hogy találkozik Claudia Schifferrel, de helyette egy kiábrándító küllemű férfiemberrel hozza össze a sors. Gyurcsány Ferenc szerint azonban a DK gyorsan túl lett ezen, és megerősítette a helyét, szerepét, ez a többi ellenzéki pártnak nem sikerült.

Gyurcsány szerint most nagyjából minden második ellenzéki szavazó a DK környékén van.

Azt mondta, hogy a kegyelmi ügy és Magyar Péter megjelenése egy „instabilitásra” és „mozdulatlanságra” való válasz volt, úgyhogy nem csodálkozik azon, hogy előállt ez a helyzet. Szerinte Magyar már az első interjúban úgy pozicionálta magát, hogy a Fideszből jön, de velük elégedetlen, és nem is akart kapásból politikus lenni, csak lerántani róluk a leplet – ez pedig elsősorban ellenzéki szavazókat szólított meg. A következő fázis volt, hogy politikusként definiálta magát, akinek vannak konkrét céljai, de nemcsak a NER-t akarja leváltani, hanem a NER ellenzékét is. Gyurcsány szerint itt az ellenzéknek át kellett gondolnia, hogy hol a helye ennek a jelenségnek a politikai térképen, és szerinte azok jártak el jól, akik eleinte csendben voltak, mint például ők.

Kifejtette, hogy a jelenség többet árt ellenzéki oldalon, mint kormányoldalon, de a legkevesebb fejfájást a DK-nak fogja okozni, más ellenzéki pártok számára ez nagyobb kihívás.

Ezután kapott egy kérdést, hogy nem kellett volna-e 2006-ban az őszödi beszéd eseményei után lemondania. Látható, hogy az ő nevével operál a Fidesz, hogyha „goebbelsi módon politikai ellenfeleiket le akarják mészárolni”; nem gondolkozik azon, hogy most hátralép, ha már elmulasztotta ezt a gesztust 2006-ban?

Gyurcsány szerint téves állítás, hogy az államférfiúi gesztus, az a lemondás. Egy kormányfő feladata nem a lemondás, hanem a bizalmatlansági indítványra való reagálás, azaz szerinte az volt a helyes lépés, hogy a parlamenttel megerősíttette az iránta való bizalmat. A jelenlegi hátralépéséről pedig azt válaszolta a kérdező fiatalnak, hogy az ő ellenfelei jobban szeretnék, hogy ő legyen az ellenzék vezetője, „mert magával, higgye el, sokkal könnyebben elbánnának, mint velem”. Gyurcsány Ferenc azt mondta, hogy jelenleg „a Fidesznek az az érdeke, hogy engem leszedjen”, és ő addig van, amíg mögötte elegendő választási támogatás van.

„Nem Gyurcsány a kétharmad oka, hanem a gyurcsányozás.”

Azt mondta, hogy mindenki, aki az ellenzéki oldalon feltűnt, „a Fidesz halálos célkeresztjébe került”, és bele is bukott, rajta kívül, majd sorolni kezdte: Vona lemondott a Jobbik választási kudarca után, jobb lett? Nem. Amikor a Momentum elnöke lemondott, jobb lett? Nem. Ha ő lemondana, az destabilizálná a demokratikus rendszer maradékát – zárta a gondolatait.

Szóba került a Magyar Kétfarkú Kutya Párt és az önkormányzati összefogás, illetve össze nem fogás. Gyurcsány Ferenc szerint akkor van esély ellenzéki győzelemre, ha egy kormánypárti egy ellenzéki kihívóval áll szemben. Ezt vagy tárgyalásnak, vagy előválasztásnak kell megelőznie. Szerinte ha a DK úgy tárgyalt volna, ahogy a Kutyapárt és a Momentum tárgyalt például a hegyvidéki indulásról, azt mondták volna a DK-ra, hogy „pfuj, régi kommunista reflexek”, de szerinte az ellenzéki nyilvánosságban kettős mérce van a DK-val és a Kutyapárttal szemben.

Miért nem fogad el több meghívást, beszélget több fiatallal, és válaszol olyan kérdésekre is, amiket az ATV-ben nem tennének fel – jött az újabb kérdés. Erre azt válaszolta, hogy most is itt van, hogy fiatalokkal beszélgessen, de volt Osváth Zsolttal is hosszú beszélgetésen, azt pedig soha nem fogja megengedni, hogy bárki megmondja, hogy neki kivel kell beszélgetnie.

„Ez pedig nem cirkusz, nem közösségi médiás szereplés”, mondta kicsit indulatosabban, és szerinte az a politikus, aki megengedi, hogy vele kibabráljanak, azzal akkor is ki fognak babrálni, amikor nem babra megy a játék. Ő nem akar megfelelni „egyetlen kedvencnek sem”, ő a választóinak szeretne megfelelni. „Jópofa dolog lájkbajnokságon indulni”, de van ennél fontosabb: „visszavezetni az országot oda, ahova való (…), ahhoz pedig másfajta hozzáállás kell, mint ahogy egyik-másik kolléga gondolja”.

Azt, hogy Magyar Péter pontosan kinek tud károkat okozni, Sarkadi Zsolt és Fábián Tamás kollégánk elemezte ebben a videóban:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!