Vágólapra másolva!
A legutóbb ezüstérmes Ferencváros házigazdaként 26-25-re kikapott az elmúlt kiírásban negyedik helyezett dán Esbjergtől a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén, szombaton.

Tavaly a budapesti négyes döntőben a fináléba jutásért találkozott egymással a két csapat, és az FTC 30-29-re győzött, az idei kiírás csoportkörében viszont mindkét összecsapásuk dán sikert hozott: októberben Esbjergben 27-23-ra, míg januárban Érden 33-28-ra kapott ki a Ferencváros. A házigazda FTC biztató formában várta a szombati találkozót, hiszen a Magyar Kupát már megnyerte, a magyar bajnokságban veretlen, a BL-csoportkör halovány kezdete után pedig az európai kupasorozatban is magára talált, a negyeddöntőbe jutásért kétgólos hazai vereségét követően öt találattal nyert a Brest Bretagne vendégeként.

FTC-Rail Cargo Hungaria - Team Esbjerg, Klujber Katrin, Henny Ella Reistad
Henny Ella Reistad, a Team Esbjerg (b) és Klujber Katrin, az FTC-Rail Cargo Hungaria játékosa a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjében 
Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

Az FTC ellenfele éppúgy, mint tavaly, a világ egyik legjobbja volt, amely ráadásul ezúttal keretében tudhatta korunk legjobb játékosát, Henny Reistadot.

 Az MTI beszámolója szerint telt ház előtt kezdődött a találkozó, amelyen újra pályára lépett Tomori Zsuzsanna, akinek márciusban a Magyar Kupa elődöntőjében tört el az orrcsontja. A védelmek domináltak a meccs elején, Böde-Bíró Blanka korán fontos védéseket mutatott be, Andrea Lekic pedig sorra lőtte a gólokat, míg a túloldalon főleg a tavalyi világbajnokság legértékesebb és a 2023-as év legjobb női játékosa, Henny Reistad villogott. Az Esbjerg befejezései valamivel pontosabbak voltak, a sorozat jelenlegi kiírásában a leghatékonyabban támadó együttesek közé tartozó dán alakulat 14 perc elteltével 7-4-es vezetésre tett szert.

Allan Heine vezetőedző időkérése után egyre zárkózott a Ferencváros (6-7), amelynek Simon Petra becserélése adott új lendületet, sőt miután Böde-Bíró kivédte a korábban Győrben kézilabdázó Nora Mörk hétméteresét, majd ziccert is fogott, a házigazda visszavette a vezetést (9-8). Időnként a szerencsével is hadilábon állt a vendéglátó, míg Lekic lövése után két kapufát is érintve kijött a labda, addig másodpercekkel később a túloldalon egy blokkon megpattant labda perdült a ferencvárosi hálóba. Anna Kristensen védéseire alapozva a játékrész hajrájában ismét három gólra távolodott az Esbjerg (10-13).

Andrea Lekic, FTC-Rail Cargo Hungaria, Kristine Breistöl, Rikke Iversen, Team Esbjerg, női kézilabda Bajnokok Ligája
Egygólos hátrányban a Ferencváros a BL-negyeddöntőben
Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

Még nem dőlt el semmi

A szünetben fájdalmas arccal melegítő Dragana Cvijic rögtön a fordulást követően a földön maradt a bal bokáját fogva, majd vaskos kötést kapott, hogy aztán néhány perces ápolás után visszatérjen a pályára. Mindkét oldalon sok volt a pontatlanság az előkészítések és a befejezések során is ebben a periódusban, amelyben Janurik Kinga büntetőt hárított, Lekic pedig változatlanul remekelt, akárcsak a vendégeknél Reistad. A három találat környéki különbségről sokáig nem tudott tartósan közelíteni a hazai publikum űzte FTC, a félidő derekára kialakult rohanó és feszült játékból viszont hamarabb higgadt le, így a záró tíz percnek egálról vághattak neki a felek (21-21).

A hajrában ismét hárommal ellépett a vendég együttes (23-26), a Ferencváros pedig, bár támadhatott az utolsó percben az egyenlítésért, ezúttal már nem tudott egalizálni, így egygólos hátránnyal utazhat Dániába.

Lekic hétszer, Hársfalvi Júlia és Simon Petra négy-négy alkalommal volt eredményes. A túloldalon a mérkőzés legeredményesebbjeként Reistad tízszer talált be, Mörk hat gólt szerzett. Böde-Bíró 13, Kristensen 11 lövést védett.

A visszavágót jövő vasárnap játsszák, a párharc győztese jut a június első hétvégéjén Budapesten sorra kerülő négyes döntőbe.

Eredmény, negyeddöntő, első mérkőzés: 
FTC-Rail Cargo Hungaria - Team Esbjerg (dán) 25-26 (11-13)
lövések/gólok: 44/25, illetve 44/26
gólok hétméteresből: 4/3, illetve 6/3
kiállítások: 6, illetve 6 perc