Provokatív köztéri szobor készült Baranyi Krisztina támogatásával, aki messengeren próbál pénzt kuncsorogni az emberektől.
Kihelyeztek Ferencvárosban a kerület polgármesterének támogatásával egy szobrot, amely korábban tömegek nemtetszését váltotta ki – írja a Mandiner. Ugyanis a nagy felháborodást keltett, a Baranyi Krisztina által támogatott szobor erős politikai üzenetet hordoz magában. Az alkotás egy turult ábrázol, amely felragad egy G-osztályú Mercedes terepjárót.
„A Mercedes G-osztály manapság az orosz maffiához és a világ gazdagjaihoz, oligarcháihoz kötődik” – írta ki közösségi oldalára Baranyi Krisztina, aki ezzel egyben odaszúrt egyet a Fradi leendő főszponzorának, a Gazpromnak.
Nem csoda, hogy nem tetszik a legújabb köztéri szobor a ferencvárosiaknak Fotó: Facebook/Baranyi Krisztina
Mindenesetre lejmolni ő is ugyanúgy tud, mint a kormánypártok. Ráadásul egy igencsak nevetséges indokkal akarja lepumpolni a kerület lakosságát, hogy még erősebben kampányolhasson kormánypárti ellenfeleivel szemben.
„Éppen egy hete indult el a választási kampány hivatalos része. Szerencsére nagyon sokan támogatnak ajánlásukkal is a kerületben, de a Fidesz erőforrásainak és gátlásainak ismeretében nyilván nem dőlhetünk hátra. A Fidesz-gátlások kerületi rekordja a 2019-es kampányból származik, amikor a szórólapjaik leleplezték, hogy "megharaptam egy parkolóőrt." Ezeket mindannyiunk pénzéből hirdetik. Mi viszont csak egymásra számíthatunk” – küldte szét messengeren Ferencváros polgármestere.
Ha erre a dumára valaki akárcsak egy forintot is utal, az meg is érdemli…
24 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Úgy gondolom, Baranyi beleragadt az aktivista szerepbe. Egy ilyen installáció felállítása civil aktivistáktól elvárható, de egy kerületet képviselő polgármestertől mindenképpen provokáció.
Ettől függetlenül szánalmas és primitív cselekedet, hogy a Public Art pályázat díjnyertes szobrát - amely egyébként is csak 2 hétig lett volna a Ferenc téren! - tönkretette fél tucat senkiházi!
Vajon mit láthattak bele? Talán az élénk színeket tévesen szivárványként értelmezték a látens kis buzzancsok?! Esetleg nem tudják, hogy az FTC kabalája nem turul, hanem sas? Netán a gépjármű - www.mercedes-benz.hu/passengercars/models/suv/g-class/overview.html - csípte a szemüket, mert orosz barátaikat megsértve érezték a rubeljobbágy csicskák?!
Megannyi kínzó kérdés...
Új hozzászólás