»
Kikapott a Fradi a BL-negyeddöntőben, de még semmi sincs veszve

Kikapott a Fradi a BL-negyeddöntőben, de még semmi sincs veszve

Óriási csatában maradt alul a Fradi – de a „háború” Dániában még folytatódik (Fotó: EHF)

Óriási csatában maradt alul a Fradi – de a „háború” Dániában még folytatódik (Fotó: EHF)

2024.04.27 17:37Módosítva: 2024.04.27 18:25

A Ferencváros női kézilabdacsapata egygólos, 26–25-ös vereséget szenvedett az Esbjergtől a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén Érden.

Az Esbjerg jobb csapat a Ferencvárosnál, de a zöld-fehérek az elmúlt években számos alkalommal bebizonyították már, hogy semmilyen helyzetben sem lehet őket leírni (elég csak a Metz elleni tavalyi negyeddöntős párharc visszavágójára vagy a Brest elleni egy hónappal ezelőtti idegenbeli sikerre gondolni), így a dán sztáregyüttes ellen sem esélytelenül lépnek majd pályára – nagyjából ez volt az általános vélekedés a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzése előtt.

Az Esbjerget senkinek sem kell bemutatni, Emily Bölk győztes gólja ellene a 2023-as final four elődöntőjében nemcsak azoknak marad örökké emlékezetes, akik az MVM Dome-ban szurkoltak a magyar csapatnak. Azóta a dán együttes ebben a szezonban kétszer is legyőzte a Fradit a csoportkörben, előbb hazai környezetben 27–23-ra, majd január közepén Érden 33–28-ra. Ennek a két sikernek is köszönhetően az Esbjerg a francia Metz mögött megszerezte a csoport második helyét, vagyis – a Ferencvárossal ellentétben – nem kellett plusz párharcot vívnia a legjobb nyolc közé jutásért.

Emily Bölk próbálja átlőni a dán falat az Esbjerg elleni BL-meccsen Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

Emily Bölk próbálja átlőni a dán falat az Esbjerg elleni BL-meccsen Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

A mostani találkozóra minden jegy elkelt, a helyszínen már nem lehetett belépőket kapni, s az FTC a hivatalos honlapján arra kérte drukkereit, minél hamarabb érkezzenek meg az Érd Arénába, hogy a játékosok már a bemelegítésnél érezzék a támogatást. A szurkolók teljesítették a klub kérését, a kezdés előtt fél órával már nem sok szabad hely volt a lelátókon, amikor pedig már tele volt a csarnok, akkor a szurkolók olyan pokoli hangulatot teremtettek a játékosok bemutatásánál, hogy még azok is libabőrösök lehettek, akik gyakran járnak Fradi-meccsekre.

Kulcskérdés volt, hogy a Ferencváros megoldást talál-e Henny Reistad semlegesítésére – ez az első negyedórában nem sikerült, a norvég világklasszis tizennégy perc után már négy gólnál járt, amikor a zöld-fehéreket irányító Allan Heine kikérte az első idejét (4–7). A dán szakember az első félidőben többször is variált a belső posztokon, Tomori Zsuzsannát is kipróbálta támadásban, Simon Petra becserélése pedig kifejezetten jól sült el, a fiatal irányító egymás után három gólt dobott, így a 24. percben már a Fradi vezetett (9–8).

Aztán megint az Esbjerg percei következtek (10–13), Reistad hat góllal zárta az első félidőt, de hazai oldalon szerencsére Andrea Lekicsnek is nagyon jól ment a játék. A Ferencváros védekezése összességében jól működött, Böde-Bíró Blanka fantasztikus teljesítményt nyújtott a kapuban, ám a másik oldalon Anna Kristensennek sajnos még nála is jobban ment a védés (11–13).

A fordulás után az Esbjerg néggyel is elhúzott már (12–16), de Lekics vezérletével – no meg a Reistad hetesét kivédő Janurik Kinga bravúrjának is köszönhetően – a 39. percre sikerült visszakapaszkodni mínusz egyre (16–17). Az elképesztően lelkes és szenvedélyes ferencvárosi szurkolók kedélyeit a szlovén játékvezetői páros több ítélete is borzolta, de fontos volt, hogy az FTC játékosai ne veszítsék el a koncentrációjukat, hanem a lehetőségekhez képest higgadt fejjel tudjanak „belemenni” a végjátékba.

Már beléptünk az utolsó negyedórába, amikor az Esbjerg még mindig hárommal vezetett (18–21). Aztán jöttek Böde-Bíró újabb bravúrjai, egy Bölk- és egy Malestein-gól, majd a kiválóan játszó Hársfalvi Júlia pimasz ejtése, így az 50. percben ismét döntetlenre állt a meccs (21–21).

A Fradi-tábor talán ekkor volt a leghangosabb a mérkőzés során, mindent megtettek a szurkolók azért, hogy győzelembe hajszolják az övéiket – s ekkor benne is volt a meccsben, hogy a zöld-fehérek megfordíthatják az eredményt.

Ezek után nagy kár volt, hogy a Ferencváros megint „elengedte” hárommal a vendégeket (22–25), s bár ezt követően ismét sikerült feljönni egyre, sőt Allan Heine csapata támadhatott is az egyenlítésért, az Esbjerg végül megnyerte a találkozót – de csak egy góllal, mert az utolsó másodpercben Nora Mörk lövésénél Böde-Bíró bemutatta a 13. védését is a meccsen (25–26).

A Ferencváros tehát újabb hazai meccset veszített el a BL egyenes kieséses szakaszában (ebben a szezonban pedig ez már a 10. veresége volt az elitsorozatban, ami a legtöbb a még versenyben lévő csapatok közül), de nem kérdés, hogy maradt esélye a továbbjutásra. Annál sokkal több, mint tavaly ugyanilyenkor a Metz elleni párharc első meccse után volt…

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS

Ferencváros–Esbjerg (dán) 25–26
(11–13)
Legjobb dobók: Lekics 7, ill. Reistad 10

Később
18.00: Vipers Kristiansand (norvég)–Győri ETO

A tízgólos Henny Reistadot (pirosban) választották meg a mérkőzés legjobbjának (Fotó: EHF)

A tízgólos Henny Reistadot (pirosban) választották meg a mérkőzés legjobbjának (Fotó: EHF)

A meccs utáni nyilatkozatok:

Andrea Lekics büszke a csapattársaira és hálás a szurkolóknak (Fotó: Kolozsvári Barnabás)
Kézilabda

Lekics: „Egy gól nem jelent sokat egy ilyen párharcban”

Kövesd a Sportal cikkeit a Google hírekben is!

Legfrissebb videók

BlikkRúzsKiskegyedEgészségkalauzGlamourNoizzProfession

© sportal.hu © Ringier Sports Media Group Minden jog fenntartva! Az oldalak, azok tartalma - ideértve különösen, de nem kizárólag az azokon közzétett szövegeket, képeket, fotókat, hangfelvételeket és videókat stb. - a Ringier Hungary Kft./Blikk Kft./Ringier Sports Media Hungary Kft. ("Jogtulajdonos") kizárólagos jogosultsága alá esnek. Mindezek minden és bármely felhasználása csak a Jogtulajdonos előzetes írásbeli hozzájárulásával lehetséges. Az oldalról kivezető linkeken elérhető tartalmakért a Jogtulajdonos semmilyen felelősséget, helytállást nem vállal. A Jogtulajdonos pontos és hiteles információk közlésére, tájékoztatás megadására törekszik, de a közlésből, tájékoztatásból fakadó esetleges károkért felelősséget, helytállást nem vállal.

Powered by:sportal365 logo
;