Ha eddig nem szállt ki a bajnoki címért folytatott versenyből, akkor most megtette ezt a Liverpool.

A Pool sokáig vezette az angol bajnokságot, az utóbbi hetekben azonban hullámvölgybe került, amiből továbbra sem tud kijönni. A bajnoki címhez minimum az kellett volna, hogy már ne hibázzon a Liverpool, de Klopp csapata ismét botlott, ezúttal a West Ham otthonában ikszelt.

Bowen góljával vezettek a hazaiak 45 perc után, a második félidőben aztán fordított a Liverpool, Robertson góljával és Areola öngóljával 1–2 volt az eredmény. A 77. percben azonban jött egy Antonio-fejes, ezután már nem változott az eredmény.

Óriási volt a feszültség a vendégeknél, ezt bizonyítja Mo Szalah és Jürgen Klopp összeszólalkozása is. Az egyiptomi támadó csereként állt be, a pályára lépése előtt edzője mondandója valamiért kicsapta nála a biztosítékot.

A heated exchange between Mohamed Salah & Jürgen Klopp
byu/dragon8811 insoccer


35 forduló után 75 pontos a Liverpool, a City mögött egy, az Arsenal mögött két pont a hátránya, az Arsenal egy, a Man. City két meccsel játszott kevesebbet.

Ez is érdekelhet:

Megvan a Liverpool új edzője

A Man. Unitednek nem igazán jött be a kopasz holland vonal, de talán a Liverpool jobban választott.

10 éves Gerrard legendás Chelsea elleni elcsúszása

A Liverpool csapatkapitánya elcsúszott, aminek következtében a szezon végén nem lett bajnok a Pool.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Argentin világbajnokot igazol a Barcelona

Mike Tyson új edzésvideójában röpködnek a pofonok

A McDonald’s leigazolta Szoboszlait, érkezik az exkluzív Domi meal

További cikkeink a témában