Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2024.04.27.

Fontos figyelmeztetés: így soha ne töltsd a telefonodat

Sokan még mindig így csinálják, pedig ez életveszélyes.

Mielőtt lefeküdnénk aludni, sokunk az utolsó dolga, hogy feltegye a telefonját töltőre. Végül is, ki akar egész nap egy töltőt cipelni magával?

telefon, mobiltelefon, okostelefon, töltés, lemerült, akkumuláror, Shutterstock illusztráció 344550650
Súlyos balesetet okozhat az éjszakai telefontöltés Fotó: McLittle Stock / Shutterstock

Az Apple viszont most figyelmeztetést adott ki azoknak az iPhone-felhasználóknak, akik lefekvés előtt teszik fel a telefonjukat töltőre. Kiemelik, hogy nem kell egyik napról a másikra abbahagynia a telefon töltését, de meg kell győződnöd előtte arról, hogy nem olyan helyen töltöd, ahol valami eltakarja az eszközöt, ami miatt az túlmelegedhet, ez pedig életveszélyes lehet.

Fontos biztonsági információk található az iPhone felhasználókhoz címzett tájékoztatóban, ami részletezi, hogy lehet kikerülni a legveszélyesebb hibákat. 

Ne aludjon a készüléken, a hálózati adapteren vagy a vezeték nélküli töltőn, illetve ne tegye azokat takaró, párna vagy a teste alá, amikor az áramforráshoz van csatlakoztatva. Tartsa az iPhone-t, a hálózati adaptert és bármely vezeték nélküli töltőt jól szellőző helyen, amikor tölti a telefonját. Legyen különösen óvatos, ha olyan fizikai állapota van, amely befolyásolja a testtel szembeni hőérzékelés képességét

- áll az Apple közleményében, amely megjegyzi, hogy ritkán ugyan, de a telefon túlmelegedése akár tüzet is okozhat.

„Sok kérdést kapunk itt a Kent Fire Rescue-nál arról, hogy miért nem szabad éjszaka tölteni a telefonokat. Íme tehát az okok, hogy miért. Az első: nem érzel semmit, amikor alszol, így ha égni kezd, a tűz nem fog felébreszteni. Kettő: elég három lélegzetvétel, hogy elveszted az eszméletedet. Három: sok embernek van olcsó vagy hibás telefontöltője, sőt, még a valódiakról is tudható, hogy tüzet okoznak” - idézi a Ladbible a tűzoltót, aki a TikTok-on figyelmeztette a veszélyre a telefonhasználókat.

 

origo.hu

Drámai hír érkezett Ukrajnából, Zelenszkij nem várt lépést tett

origo.hu

Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

borsonline.hu

Ezt látnod kell: A Házasság első látásra Encije vadiúj külsőt villantott – fotó

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

metropol.hu

Erre senki sem számított: fotóval jelentette be a váratlan hírt Szoboszlai Dominik

hirtv.hu

„Orbán nem tarthatja őt politikai túszként” - alaposan meglódult a baloldal fantáziája Ilaria Salis ügyében + videók

origo.hu

Órákon belül hatalmas napkitörés éri el a Földet

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Lesz reptéri gyorsvasút, mehet a magyar cseresznye Kínába - történelmi megállapodások

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

Borzalmas baleset Budán, rohantak menteni, a villamos is leállt

INSIDER

Máris elérkezett a gyereknap a Városligetben

INSIDER

Békemenet lesz június 1-jén

INSIDER

Orbán Viktor: már 2009-ben megállapodtunk a magyar-kínai kapcsolatok erősítéséről