SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Valkusz Milán és Marics Peti különköltöztek: Elég volt két és fél év egymással

Marics Peti azt is elárulta: „Imádok mindent, amit csinálok! Amit a kicsi Peti annak idején megálmodott, bár akkor még nem tudta, hogyan érje el, azok sorra megtörténnek”.

Link másolása

Szétváltak Valkusz Milán és Marics Peti útjai - legalábbis a közös lakásból. A ValMar két sztárja két és fél év után döntött úgy, hogy közös albérletüket elhagyják és önálló életet kezdenek - írja a Blikk.

"Már nem lakunk együtt Milánnal. Elég volt két és fél év egymással, úgy gondoltuk, itt az ideje dobbantani. Mind a ketten eljöttünk az albérletből és új helyre költöztünk. Az évek alatt gondoltam rá, hogy legyen félretéve saját ingatlanra"

- árulta el, ahogy azt is, hogy eddig a legtöbben az ételrendelésre költötte, de most van már saját konyhája, ahol akár főzhet is.

"Szeretek amúgy főzni, csak nem voltak eddig adottak hozzá a körülmények. Ahol Milánnal laktunk, az inkább egy "afterlak" volt, igazi kanbarlang. Amikor nem ott éltem, akkor nagyon szívesen csinálgattam mesteri reggeliket. A főzős műsorokat is szeretem nézni, szóval elméleti síkon annyira nem vagyok kuka, az új otthonomban majd biztos próbálkozom is, ha lesz rá időm" - mondta Marics Peti.

Most újabb változás is jön az életében, műsorvezető lesz a Zsákbamacska című műsorban.

"Amikor elkezdtem azon gondolkodni, hogy mivel foglalkoznék szívesen a jövőben, ötletként a műsorvezetés is felmerült bennem. Aztán amikor megismertem Pető Brúnó barátomat, vele is feljött ez a téma és ő is mondta, hogy érdekelné. Akkor fogalmazódott meg bennünk, hogy közösen szeretnénk majd ezt kipróbálni. Bár bevallom, én úgy gondoltam, a harmincas éveimben kezdek műsorvezető karrierbe, miután a zenei dolgaim már lecsillapodnak, de most jött a lehetőség" - árulta el a zenész.

"Imádok mindent, amit csinálok! Amit a kicsi Peti annak idején megálmodott, bár akkor még nem tudta, hogyan érje el, azok sorra megtörténnek. Amikor megtorpanok, azért érzékelem, hogy milyen kemény menetelésben vagyok: 2-3 éve még 2000 forinttal a zsebemben indultam el bulizni és úgy kellett beosztanom, hogy még hazafelé a gíroszra és az éjszakai buszra is maradjon. Most nincsenek ilyen problémáim.

Ettől függetlenül nem sokat költök. Nem állok például neki ruhákat rendelgetni és plázákba sem szívesen megyek be, általában, amit a forgatásokon adnak rám a stylistok, azokat veszem meg utána" - mondta a lapnak Marics Peti.

A zenész most már egyra jobban figyel arra is, hogy ne hajtsa ki teljesen magát, és megtalálja az ideális egyensúlyt a munka és a pihenés között, úgy hogy a feladatai nem váljanak zenei alkotói folyamatok kárára.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Kulcsár Edina kórházba került, a gyerekek Csutinál vannak
Az aggódó követőket megnyugtatta. Nincsen baj, csak a terhessége miatt folyamatosan vizsgálatokra jár, és most is csak vérvételre ment a biztonság kedvéért.

Link másolása

Kórházba került a negyedik gyerekével várandós ex-szépségkirálynő, Kulcsár Edina. Közös gyerekeiket, Ninát és Medoxot távolléte alatt volt férjére, Szabó András Csutira bízta, írja a Bors a két celeb Instagram-sztorijára hivatkozva.

Az aggódó követőket megnyugtatandó, Kulcsár a közösségi oldalán közölte, hogy nincsen baj, csak a terhessége miatt folyamatosan vizsgálatokra jár, és most is csak vérvételre ment a biztonság kedvéért.

”Kijöttem a levegőre, az autóba beültem, mert jobb azért itt kivárni azt a két órát a következő vérvételemre, mint ott bent”

– mondta videóüzenetben Kulcsár, aki mostanában nagyon dekoncentrált, és mindent elfelejt, ezért ment el megvizsgáltatni magát.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Sajnos csak kevés idő adatott meg nekik” – Nyertes Zsuzsa megtörten beszélt Tunyogi Bernadett és az elhunyt Soponyai Géza házasságáról
A színésznő elárulta, hogy kolléganője mindent megtett a férjéért, aki tökéletes társa volt.

Link másolása

Mi is hírt adtunk róla, hogy 70 éves korában meghalt Soponyai Géza „Sopi”, a Balaton és a balatoni vitorlázás ikonja, Tunyogi Bernadett énekesnő-színésznő férje.

Nyertes Zsuzsa - a gyászoló színésznő kolléganője a Story-nak eláruéta, hogy Tunyogi Bernadett és Soponyai Géza tökéletes házasságban éltek.

A közösségi médiában megjelenő bejegyzésekből kiderül, hogy "Soponyai Géza méltósággal viselt betegség következtében hunyt el".

Tunyogi Bernadett mellett ott állnak a kollégái, így Nyertes Zsuzsa is. Elmondta, hogy sokat gondol a színésznőre, de még nem merte felhívni:

„Az ember ilyenkor nem tud mit mondani, de gondolatban vele, mellette vagyok ebben a nehéz helyzetben. Tunyó mellett, ahogy mi hívjuk Bernadettet, ott van most a csodálatos lánya és az édesanyja, ők segítik őt".

"Amióta megtudtuk, milyen beteg Géza, mindennap imádkoztam érte. Nagyon jóban voltam vele, nagyon szerettem. A végén tudtuk, hogy nagy a baj, mert Tunyó lemondta minden előadását. Ő mindent megtett a férjéért. Tökéletes szerelemben éltek, Géza tökéletes férj volt, jó volt rájuk nézni. Sajnos csak kevés idő adatott meg nekik”

- mondta el Nyertes Zsuzsa. Úgy véli, hogy kolléganője idővel visszatér a színpadra majd, hiszen a legjobb gyógyír, ha dolgozhat.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Nem engedték érettségizni a TV2 kőgazdag sztárját, kiakadt az iskolára – „A fejemhez vágta, hogy úgyis lesz miből megfinanszírozni”
Bárány Aurél szerint hátránya származott abból, hogy szerepelt a tévében, és nagy vagyona van, de ő arról nem tehet, mert beleszületett.

Link másolása

Nem érettségizhet le a Kőgazdag fiatalok sztárja - írja a Ripost.

Bárány Aurél szerint hátránya származott abból, hogy szerepelt a tévében és nagy vagyona van - ezért nem engedték vizsgázni.

A fiatal többször is elmondta, hogy pénzügyi gondjai nincsenek, a szülei támogatják, nem kell dolgoznia sem. Így is előfordul, hogy havonta akár 700 ezer forintot is elkölt. Vett már 50 milliós autót és többmilliós karórát is magának.

Aurél most érettségizett volna, de nem engedte az iskolája. Szerinte a tévés szereplése és a gazdagsága miatt nem mehetett érettségire, másként kezelték őt, mint a diáktársait - vélekedett.

"Amióta benne voltam a műsorban, azóta láttam azt a tanárokon, hogy nem úgy állnak már hozzám, mint a többiekhez"

– mondta.

"Igazából én három éve ebbe a sülysápi iskolába járok esti tagozatra és mindig is normálisan kezeltek engem, ameddig nem voltam benne a műsorban. Pontosan jól tudták, hogy egy normális, jószívű, inkább visszahúzódó srác vagyok a hétköznapokban, és soha nem úgy álltam az iskolai élethez, hogy azt mutattam volna, hogy mennyi pénzem van, vagy éppen milyen autóval jövök suliba. Úgy érzem, hogy ezek a külsőségek zavartak egy-két embert, akik éppenséggel arról döntöttek, hogy elengednek-e érettségizni, vagy sem"

– panaszolta aportálnak a fiú. Azt is elárulta, hogy akadt azért tanár, aki normális volt vele, de azok véleményét nem vették figyelembe a döntésnél.

Az érettségi előtt szinte az utolsó percben értesítették, hogy nem mehet vizsgázni.

"Volt egy tantárgy, amiből a kettesért küzdöttem, először meglett egy javító dolgozattal, majd az érettségi előtt pár nappal megkeresett ez az adott tanár, hogy értesítsen, nem enged el, hogy befejezhessem a tanulmányaimat. Azt is a fejemhez vágta, hogy ne bánkódjak, úgyis lesz miből megfinanszírozni jövőre az érettségimet"

- mondta, hozzátéve, hogy szerinte igazságtalan a döntés.

"Úgy hiszem, teljes igazságtalanságban és megkülönböztetésben volt részem. Direkt nem szeretnék neveket mondani, vagy tantárgyakat említeni, mert nem akarok ujjal mutogatni, de például a jó barátom, aki egyben az osztálytársam is, az adott tantárgyból ugyan arra az év végi átlagra állt, mint én. Ő megkapta, de én nem!"

Még nem tervez jogi lépéseket, de nem hagyja annyiban a dolgot - mondta a portálnak.

"Azt gondolom, olyan dolog miatt különböztetnek meg, amiről én nem tehetek igazán. Én ebbe a vagyonba és környezetbe csak beleszülettem, nem tehetek erről. Egyedül annyit tudok tenni, hogy hálás vagyok és nem teszek keresztbe másoknak. A tévézés az már más tészta, de nekem az csak egy munka. Ha ez alapján akarnak megítélni, akkor köszönöm szépen, így nem kell az a sz*ros érettségi"

– jelentette ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Szájról olvasó fejtette meg, hogy mit mondott rajongóinak Harry herceg Londonban
A királyi család nem igazán örült látogatásának, de rajongók százai várták a herceget. Némelyikükkel szóba is elegyedett.

Link másolása

A héten látogatott vissza Harry herceg az Egyesült királyságba, és habár a királyi család nem fogadta túl szívélyesen, rajongói örültek látogatásának.

Harry a londoni Szent Pál-székesegyházban vett részt a szerda esti szertartáson, az épület előtt pedig több száz rajongója várta, azt skandálva, hogy „szeretünk, Harry”.

A herceg sokukkal kezet fogott, és volt akivel pár szót is váltott.

A Mirror Jeremy Freeman szájról olvasó szakértőtől kérdezte meg, hogy mit is mondhatott nekik Harry.

„Sziasztok, örülök, hogy találkoztunk. Jó volt látni titeket”

– mondta a herceg a szakértő szerint.

Link másolása
KÖVESS MINKET: