Ahogy azt a naphire.hu is megírta, Szoboszlai Dominik csapata, a Liverpool FC 2-2-es döntetlent ért el a West Ham United otthonában az angol labdarúgó-bajnokság 35. fordulójának szombati nyitómérkőzésén. A döntetlennel pedig úgy néz ki, hogy lassan tényleg szertefoszlanak a Liverpool bajnoki álmai.
A mérkőzés azonban nem telt el feszültség nélkül, ugyanis Mohamed Szalah összekapott Jürgen Kloppal. Az incidens akkor történt, amikor Szalah a második félidőben arra várt, hogy csereként beállhasson.
Klopp egy kihagyott West Ham-helyzet után Szalahhoz fordult az oldalvonalon, ekkor tört ki a balhé. Az edző és a játékos szót váltott egymással, majd Szalah dühös lett és csak magyarázott és magyarázott Kloppnak, majd Joe Gomez és Darwin Nunez közéjük állt és félrelökték Szalaht - írja a Skysports.
Klopp utólag nem volt hajlandó elárulni, hogy mi váltotta ki az incidens, de hozzátette, hogy "már az öltözőben megbeszéltük. Ez már megtörtént." Arra a kérdésre, hogy Szalah is úgy érzi-e. hogy az ügy lezárult, Klopp azt mondta a meccs utáni sajtótájékoztatón, hogy az ő benyomása szerint igen. Jamie Carragher az X-en azt írta: "Az egyetlen ok, amiért egy menedzser elégedetlen lenne ebben a helyzetben, az az, hogy a játékosnak túl sokáig tartott, mire készen állt a bevetésre."
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Dárdai Pál úriember módjára távozik Berlinből Utoljára irányította Dárdai Pál a Hertha BSC csapatát, ahol szombaton a Kaiserslautern ellen 3-1-es győzelmet aratott a Bundesliga II utolsó előtti fordulójában. Dárdai számára ez volt a búcsú pillanata, ugyanis a héten derült ki, hogy a klub vezetősége nem hosszabbította meg vele a szerződést a következő szezonra.
- Élet-halál között a zseniális spanyol focista Súlyos balesetet szenvedett a spanyol másodosztályú Amorebieta focistája, aki emiatt kómába került.
- Vége van, Dárdainak mennie kell Sajtóhírek szerint a magyar szakember a következő idénytől már nem lesz a Hertha BSC vezetőedzője.
- Megtámadták Novak Djokovicot, összeesett a pályán Novak Djokovics 6:3, 6:1-re nyert a francia Corentin Moutet ellen a római salakpályás tenisztorna férfi versenyén. Azonban a találkozó nem az eredmény miatt lesz emlékezes, hanem azért, ami utána történt. Djakovic fejét ugyanis eltalálták egy vízespalackkal, miközben autogramot osztogatott a győzelme után. Az esetről videófelvétel is készült.