Ahogy azt a naphire.hu is megírta, Szoboszlai Dominik csapata, a Liverpool FC 2-2-es döntetlent ért el a West Ham United otthonában az angol labdarúgó-bajnokság 35. fordulójának szombati nyitómérkőzésén. A döntetlennel pedig úgy néz ki, hogy lassan tényleg szertefoszlanak a Liverpool bajnoki álmai.
A mérkőzés azonban nem telt el feszültség nélkül, ugyanis Mohamed Szalah összekapott Jürgen Kloppal. Az incidens akkor történt, amikor Szalah a második félidőben arra várt, hogy csereként beállhasson.
Klopp egy kihagyott West Ham-helyzet után Szalahhoz fordult az oldalvonalon, ekkor tört ki a balhé. Az edző és a játékos szót váltott egymással, majd Szalah dühös lett és csak magyarázott és magyarázott Kloppnak, majd Joe Gomez és Darwin Nunez közéjük állt és félrelökték Szalaht - írja a Skysports.
Klopp utólag nem volt hajlandó elárulni, hogy mi váltotta ki az incidens, de hozzátette, hogy "már az öltözőben megbeszéltük. Ez már megtörtént." Arra a kérdésre, hogy Szalah is úgy érzi-e. hogy az ügy lezárult, Klopp azt mondta a meccs utáni sajtótájékoztatón, hogy az ő benyomása szerint igen. Jamie Carragher az X-en azt írta: "Az egyetlen ok, amiért egy menedzser elégedetlen lenne ebben a helyzetben, az az, hogy a játékosnak túl sokáig tartott, mire készen állt a bevetésre."
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Sokkoló részletek a magyar kajakozóknál kirobbant botrányról: Kozák Danuta szerint „kb. meztelen” volt, amikor Csipes Ferenc verbálisan molesztálta A 37 éves klasszis versenyző bejegyzésében azt írta, hogy Csipes Ferenc "erősen befolyásolt állapotban" masszázs közben, amikor ő "gyakorlatilag meztelen" volt, verbálisan molesztálta.
- Irgalmatlanul sok pénzt hozhat a BL-döntő Budapestnek Akár 100 millió eurót is hozhat a BL-döntő Budapestnek.
- Nagyon-nagyon kiakadtak a rajongók Szoboszlai Dominik csapattársára Darwin Nunez valamiért nem tapsolta meg Jürgen Kloppot az utolsó mérkőzésén, amiért a rajongók nagyon megharagudtak rá.
- Rendkívüli hír: BL-döntőt rendeznek Budapesten! Budapesten rendezik a 2026-os Bajnokok Ligája-döntőt.