Megvan az elvi szerződés a Honvéd eladásáról

2024. április 27. – 16:29

Másolás

Vágólapra másolva

Elvi megállapodást kötött a klub eladásáról a Honvéd jelenlegi tulajdonosa, Bozó Zoltán és Leisztinger Tamás – írja a Nemzeti Sport. A hírt a lapnak Bozó is megerősítette, bár a vevő nevét a Nemzeti Sport csak saját információra hivatkozva említi. Leisztingernek korábban a DVTK működtetésében is volt szerepe.

„Igen, meg tudom erősíteni, hogy előrelépés történt a tárgyalásokban és megszületett az elvi megállapodás. A részletek tisztázására, a szerződés aláírására néhány héten belül kerülhet sor”

– mondta a lapnak Bozó.

Nehéz időszak áll a 115 éves klub mögött. Tavaly kiestek, most a másodosztály középmezőnyéhez tartoznak, és többek között ezek miatt a szurkolóik tüntetést szerveztek a stadion elé. A jelenlegi vezetést okolták a nehézségekért, és úgy voltak vele, hogy a kilábaláshoz egy új tulajdonosra lenne szükség.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!