3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A brit uralkodó júniusban fogadja a japán császári párt. Ám elkezdték aktualizálni a Menai Bridge hadművelet fedőnevű intézkedéssorozatot is.

Ismét megjelenhet nyilvános programjain a brit uralkodó, akit az év eleje óta daganatos megbetegedéssel kezelnek. A Buckingham-palota pénteki tájékoztatása szerint a 75 esztendős Károly király a jövő héttől visszatérhet hivatalos közéleti feladatainak ellátásához, miután orvosai nagyon biztatónak tartják a kezelés során eddig elért eredményeket, és pozitívan ítélik meg a király további gyógyulási kilátásait.

Az orvosok bizakodnak az uralkodó gyógyulását illetően
Az orvosok bizakodnak az uralkodó gyógyulását illetően
Fotó: Depositphotos

Károly első nyilvános programjaként jövő kedden egy onkológiai központot keres fel, a következő hetekben pedig számos egyéb hivatalos eseményen vesz részt.

A Buckingham-palota bejelentése szerint a király és felesége, Kamilla júniusban fogadja Londonban a japán császárt és hitvesét, akik állami látogatásra érkeznek a brit fővárosba.

Az udvar február 5-én jelentette be, hogy az uralkodónál daganatos betegséget diagnosztizáltak. III. Károlyt januárban prosztatamegnagyobbodással kezelték, és e kezelés közben fedezték fel a rákos elváltozást. Az akkori közlemény szerint nem prosztatarákról van szó, de a palota azóta sem közölte, hogy a betegség a király mely szervét támadta meg. Az udvar februári tájékoztatása úgy fogalmazott, hogy az orvosok a jóindulatú prosztataelváltozás kórházi kezelése közben figyeltek fel „egy más jellegű aggasztó problémára”, és az ezután elvégzett diagnosztikai tesztek során „a rák egy formáját azonosították”.

Károly azóta nem vett részt hivatalos közéleti programokon, de államfői tisztségéből eredő kötelezettségeit ellátta, a kormányzati dokumentumokat megkapta, és a szokásnak megfelelően heti audienciákon fogadta Rishi Sunak miniszterelnököt.

A The Daily Beast viszont egy, a királyi család régi barátjaként ismert forrásra hivatkozva azt írja, „természetesen az uralkodó eltökélt, hogy legyőzi a betegséget, és orvosai mindent meg is tesznek ennek támogatására. Mindenki optimista marad, de tényleg nagyon rosszul van. Rosszabbul, mint ahogyan azt elárulják”. A háttérben a király kabinetje elkezdte a „Menai Bridge hadművelet” fedőnevű intézkedéssorozat felülvizsgálatát. Ez az a több száz oldalas dokumentum, mely III. Károly halála esetén a temetési teendőket és az azokkal kapcsolatos, például biztonsági intézkedéseket sorolja fel pontról pontra.

Károly menyét, Katalin walesi hercegnőt, az uralkodó fia, Vilmos trónörökös feleségét is daganatos megbetegedéssel kezelik. Ezt a 42 éves hercegnő maga jelentette be március 22-én. Katalin elmondta: januárban elvégzett hasüregi műtétje után még az volt az orvosi szakvélemény, hogy a beavatkozást nem rákos elváltozás tette szükségessé. A műtét sikeres volt, de az utána elvégzett vizsgálatok kiderítették, hogy mégis daganatos megbetegedésről van szó – mondta a hercegnő. Hozzátette: orvosai megelőző jellegű kemoterápiás kezelést javasoltak.

Katalin hercegnő karácsony óta nem vett részt nyilvános programokon. Az ő betegségének pontos mibenlétéről sem hangzott el részletesebb hivatalos beszámoló, és az udvar egyelőre arról sem ad tájékoztatást, hogy Katalin mikor térhet vissza közéleti tevékenységéhez.

(MTI, The Daily Beast)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Nukleáris hadgyakorlatot készít elő Moszkva és Minszk
Privátbankár.hu | 2024. május 9. 19:24
Csütörtök esti háborús összefoglalónk.
Nemzetközi Koalícióra kényszerül Orbán Viktor barátja
Privátbankár.hu | 2024. május 9. 17:19
A konzervatív Belső Macedón Forradalmi Szervezet–Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja nyerte meg a szerdán megtartott észak-macedóniai parlamenti választást az előzetes eredmények szerint, ám nem tud egyedül kormányt alakítani, így koalíciós partnerekre lesz szüksége.
Nemzetközi Rendőrök jelentek meg a hírtelevíziónál
Privátbankár.hu | 2024. május 9. 16:11
Az izraeli távközlési miniszter utasítására az al-Dzsazíra názáreti stúdiójában tartott razziát a rendőrség.
Nemzetközi Újabb uniós ország ismerheti el Palesztinát önálló államként
Privátbankár.hu | 2024. május 9. 14:20
A szlovén kormány kezdeményezi, hogy az ország parlamentje ismerje el önálló államként Palesztinát. A külügyminiszter szerint ezzel üzennek a közel-keleti béke és a kétállami megoldás szükségességéről.
Nemzetközi Földindulás az ukrán kormányban? Két fontos tagot is felmentettek
Privátbankár.hu | 2024. május 9. 12:08
Menesztették a kormány egyik kulcsemberét, a miniszterelnök-helyettest - távoznia kellett az agrárminiszternek is.
Nemzetközi Putyin újra kifejtette elméletét arról, ki miatt fenyeget világháború
Privátbankár.hu | 2024. május 9. 10:31
A Győzelem napján tartott katonai díszszemlén tartott beszédet az orosz elnök, aki háborút indított Európában.
Nemzetközi Két évtized után: mit adott a térségünknek az EU?
Káncz Csaba | 2024. május 9. 09:34
Húsz évvel az EU-csatlakozás után térségünk országai egyre aktívabbak a nemzetközi diplomáciában és egyre sikeresebbek gazdaságilag. Egyes tagállamok belpolitikai fejleményei azonban aggodalomra adnak okot. Az ukrajnai háború új lendületet ad a bővítés kérdésének. Káncz Csaba jegyzete.
Nemzetközi Fidesz-barát győzelem született az észak-macedón választásokon
Privátbankár.hu | 2024. május 9. 08:54
A konzervatív Belső Macedón Forradalmi Szervezet-Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja (VMRO-DPMNE) nyerte meg az észak-macedóniai parlamenti választást az előzetes eredmények szerint, és az elnökválasztáson is a konzervatív jelölt, Gordana Sziljanovszka-Davkova kapta a legtöbb szavazatot.
Nemzetközi Oroszország területét támadta Ukrajna - közben szervezik a globális békecsúcsot
Privátbankár.hu | 2024. május 9. 08:27
Egy olajfinomítót támadott sikeresen Ukrajna, egy másik orosz településen viszont lakóház rongálódhatott meg. Oroszország erőműveket bombáz, szlovák civilek rengetek pénzt küldenek lőszerre Ukrajnának - 806 napja tart a háború.
Nemzetközi Óriási fricska az orosz oligarcháknak: a pénzük Ukrajnáért dolgozik
Privátbankár.hu | 2024. május 9. 07:01
A befagyasztott orosz vagyon forgatásából származó nyereség segíti az ukránokat megvédeni magukat Oroszországtól.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG