Nagy Imre unokája a Magyar Pétert ajnározó értelmiséget bírálja

Jánosi Katalin, Nagy Imre unokája a Magyar Pétert ajnározó értelmiségről írt.
Kép forrása: MTI

Nagy Imre unokája egy bejegyzést tett közzé, amelyben a Magyar Pétert ajnározó értelmiséget bírálja. A Facebook-posztját változtatás nélkül közöljük.

„Nagyon érdekes, ám annál lehangolóbb nézni, ahogy az egykori demokratikus ellenzék vezérei, a fővárosi Nagy Megmondóemberek – mindenféle pozícióban, vagy immár anélkül – most a fideszből 20 év után kilépett és/vagy kipenderített fura figurát hájpolják, nyomják, erőltetik az élre – közben barátokat, eszmetársakat, tisztességesen, a kormányváltásért másfél évtizede a helyükön derekasan dolgozó embereket (pl. Hadházy) taposnak el.

Ugyanezt már láttuk a Bajnai-Mesterházy „tandem” eszetlen erőltetésénél (bukás!), Márky-Zay mutyis, érthetetlen élre nyomásánál (bukás!), s most nézhetjük az újabb, még nagyobb kérdőjeleket felvető epizódot. Akik ellen állítólag küzdöttek (fidesz, Orbán banda tagjai) most hirtelen, minden bizonyíték híján küzdőtár… nem is, rögtön vezérré avanzsálják, „tiszta, szimpatikus , igazmondó” szuperhőssé emelik őt az eleddig csak bukást bukásra halmozó stratégáink. (Hogy mikor és ki nevezte őket ki erre az általuk rögeszmésen kisajátított posztra… legalábbis a múlt homályába vész.

Eredményeik nem igazolják pozíciójukat, szó szerint megbuktak, többször.) Mindenféle tényfelvetést, a jogosan felmerülő kérdéseket undorral elutasítva ágálnak amellett, hogy „jobb lázadni, mint várni-várni”, de logikus, kiszámítható, matematikailag és választási joggal is igazolható utat egyikőjük sem tud felvázolni – mint ahogy Magyar Péter is csak ígér, betarthatatlan dolgokat. („Választás utáni napon kitesszük Rogánt a palotából…” „Kirúgjuk Poltot, Pintért”…) Avagy véres forradalmat, anarchikus tömegmegmozdulást várnak, reménylenek okos véleményvezéreink?

Amit eddig, két hónap munkájával Magyarnak sikerült elérni, az az ellenzéki oldal még nagyobb megosztása, szétdarabolása, egy ‘nemzeti’ pszeudofidesz létrehozása – és a hihetetlen gyűlöletkeltés. Aki szólni vagy kérdezni mer, azt még az intellektuellek is lebunkózzák („a fideszt erősíted”, esetleg „dk-s vagy”, mintha kérdések csak az DK-sok fejében fordulhatnának meg), már mindegy a sok évtizedes közös út, közös harc, eddig közösnek vélt értékek – a kételkedni merőt meglepő erőszakossággal kiutálják a „véleményvezérek” is. Beszélnek tömegről, plebsről, sok hibát felemlegetnek, s most maguk is úgy cselekszenek.

Megdöbbentően torz helyzet… s hogy ebben az értelmiség nem nyugtató, a világos értelmezést elősegítő, kérdésekre válaszokkal segítő szerepét (hogy ne mondjam küldetését) teljesítí, inkább mélyíti az árkokat, az újabb hatalmas csalódás. Mikor Hadházy kikérte a Diákhitel Központ aktáit, betekintett, s ott (vizsgálatra szoruló) kétes ügyleteket talált (s igyekszik tisztázni, bizonyítani), Magyar azt üzente, számoljon el ő a lelkiismeretével, mert akadályozni merészeli őt a haladásában, s Rogánhoz hasonlította a kételkedni merészelő honpolgárt (aki csak mi helyettünk tette a dolgát).

Hát így valahogy van a tisztelt Megmondó Társaság is – gondolkodásnak, kételynek helye nincs, aki ilyenre vetemedik, leordítják a fejét, esetleg undorral elfordulnak – mert ők igazi virtigli demokraták és liberálisok, tűrik a más véleményt.

Egyébként csudaszép szombatra ébredtünk, már alig hat hét van egymás kivégzésére, emberi kapcsolataink végleges kinyírására, maradék barátaink eltaposására. Június 9. után nézegethetjük a körülöttünk keletkezett barát-ságtalan sivatagot… Hajrá Magyarok!” – zárja sorait Nagy Imre unokája, Jánosi Katalin.

Maradj tájékozott, olvass tovább! Az Ellenszél további cikkeiért kattints ide! 

loading...