Az orvosok megkezdték a világ első, személyre szabott mRNS-technológián alapuló rák elleni vakcinájának kipróbálását melanoma ellen – írja a The Guardian.

A melanoma évente mintegy 132 000 embert érint világszerte, a legelterjedtebb bőrrák kiváltotta halálok. Jelenleg sebészeti beavatkozással próbálják leginkább kezelni, bár esetenként sugárterápiát, gyógyszereket és kemoterápiát is alkalmaznak.

Megvan a rák ellenszere? Az MRNS-vakcinák hozhatnak áttörést a halálos kór elleni harcban

Fotó: MD Anderson Cancer Center

A szakértők most olyan új oltásokat tesztelnek, melyeket az egyes betegekre személyre szabottan állítanak össze. Az oltások arra utasítják a szervezetet, hogy vadásszon a rákos sejtekre, megakadályozva a betegség visszatérését az emberi testben.

Egy 2. fázisú vizsgálat megállapította, hogy a vakcinák drámaian csökkentik a melanomás betegeknél a rák visszatérésének kockázatát. Most indult a végső, 3. fázisú vizsgálat, melyet a University College London Hospitals NHS Foundation Trust (UCLH) vezet.

Dr. Heather Shaw, a vizsgálat nemzeti koordinátora elmondta, az mRNS-oltások alkalmasak a melanomás betegek gyógyítására, és más rákos megbetegedésekben szenvedőkön, többek között tüdő-, hólyag- és veserák betegeken is tesztelik őket.

A vakcina egy egyénre szabott neoantigén terápia, beindítja az immunrendszert, hogy az képes legyen felvenni a harcot a beteg sajátos rák- és daganattípusa ellen.

A 2. fázis adatai szerint azoknál a súlyos, magas kockázatú melanomában szenvedő betegeknél, akik a Keytruda immunterápiával együtt kapták az oltást, csaknem fele akkora volt a valószínűsége annak, hogy három év elteltével meghalnak vagy a rák kiújul, mint azoknál, akik csak Keytrudát kaptak.

A betegek háromhetente 1 mg mRNS-vakcinát kaptak legfeljebb kilenc adagban, és háromhetente 200 mg Keytrudát (legfeljebb 18 adag) körülbelül egy éven keresztül. A 3. fázisú globális vizsgálatba most a betegek szélesebb körét vonják be, és a cél körülbelül 1100 ember felvétele – számolt be a Portfolio.

Forrás: Portfolio.hu, The Guardian

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Tunes1106
Mit vett a fujzer? Hát egy rák gyógyszerrel foglakozó cèget! Ennyi köszönöm!
simmering73
@Tunes1106: Te amúgy onkológus vagy?
Tunes1106
@simmering73: Nyitott az információkra. Amúgy nèzz utána hám hám doktornő cègènek. Meg olvass több orvosi kutatást, ne csak nyunyókának híreit nèzd. Egyik nap itt kongatja a vèszharangot, másnap a hírek hozzák az ellenkezöjèt. Valaki hazudik ! A hírek sem egyenesek de nyunyóka már leszerepelt nálam. Amúgy nèzz szèt japánban is ahol már elismertèk az mrns oltás nagy problèmáit.
Tunes1106
@SÍva: Legolcsóbban gyártható , nagy a haszonnal és ugye klinikai kisérlrtek nélkül. Mert ugye kb 10 év egy vakcina kifejlesztés! Úgy hogy mindenki megnyugodhat a gyógyszer fejlesztés nem a gyógyításról szól főleg napjainkban. Az elfelejtett találmányok könyv is így kezdődik " A legnagyobb lobbi a gyógyszer és az energia iparban van a világon" . De ma már csatlakozott hozzá a fegyver lobbi is.
Csizmás Kond
A rák ellenszerei a kezdetektől fogva megvoltak...nem kell olyan dolgokat enni ami kialakítja...de sajnos ma nincs az a megvásárolható élelmiszer amibe ne lenne valami rákkeltő izé...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.