Az autóipar egyik leguniverzálisabb formatervezője lehet Jozef Kabaň, hiszen éppúgy dolgozott már a Škodánál és a Volkswagennél, mint a Bugattinál és a Rolls-Royce-nál. Sok kitérő után most az MG vezető dizájnere lett.

Akár egy autós kvíz kérdése is lehetne, hogy mi a közös a Volkswagen Lupóban és a Bugatti Veyronban? Hát az, hogy mindkettőnek a formatervét a szlovák Jozef Kabaň alkotta, aki a Volkswagennél kezdte a pályafutását, és a legsikeresebb korszakának tekinthető, amikor 2008-tól egészen 2017-ig a Škoda vezető dizájnere volt, megalkotva a cseh márka sokak által kedvelt jellegzetes stílusát, az előző generációs Octavia, Kodiaq és Superb formáját.

Kabaň aztán 2017-ben a BMW-hez igazolt, ekkor mi is készítettünk vele egy interjút, de nem maradt sokáig, mert 2019-ben már a Rolls-Royce vezető formatervezőjének nevezték ki. Még kevesebb ideig maradt ebben a pozícióban, mert még abban az évben visszatért a Volkswagenhez, ahol olyan tanulmányautókat alkotott, mint az ID. Life.

A koncepció nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és Jozefnek is mennie kellett, 2023-ban küldték el a Volkswagentől.

A kínai SAIC pedig örömmel szerződtette le a sokat látott 51 éves szlovák formatervezőt, hogy az európai hódításra indult MG márka vezető dizájnere legyen. Kabaň feladata itt bizonyára az lesz, hogy minél jobban az európai vásárlók ízléséhez szabja az MG jövőbeli modelljeit.

Ez is érdekelhet:

A világ leggyorsabb autójának dizájnere már a BMW-nek rajzol – Jozef Kabaň-portré

A szomszédból indult útjára a dizájner, aki a világ leggyorsabb autóját tervezte. Jozef Kabaň, aki még huszonéves korában álmodta meg a Bugatti Veyront, aztán a kalapos škodás imázsát változtatta meg, mostantól a BMW-nek dolgozik.

Nem kerül gyártásba a Volkswagen elektromos kisautója

Pedig nekünk bejött az egyszerű és finoman múltidéző dizájn.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Bátor húzás a Rolls-Royce Cullinan új arca

Ritka kincs a Bentley Batur Convertible

Nagyobb és ügyesebb lakóautó lett az új Volkswagen California

További cikkeink a témában