Hírforrás

Jócskán megemelték a Prima Primissima díjakkal járó összeget

Prima Primissima Díj

A 30 díjazott közül évről évre a közönség is megszavazza azt az egy kiválóságot, aki elnyeri a Prima Primissima Közönségdíjat.

Megemelte a Prima Primissima díjakkal járó pénzösszegeket az alapító – írta a Prima Primissima Alapítvány kommunikációjával megbízott ügynökség pénteken.

Az emelésre azért került sor, hogy díjak továbbra is méltó módon támogassák a kiemelkedő, példaértékű eredmények, életművek létrejöttét a hazai művészeti, tudományos és sportéletben – idézték a közleményben Csányi Sándort, a 2013 óta az alapítványt gondozó és finanszírozó OTP Bank elnök-vezérigazgatóját, a Prima Primissima Alapítvány Kuratóriumának elnökét.

A Prima Primissima díjjal járó pénzösszeget ebben az évben 15 millió forintról 20 millió forintra emelték, a Prima díjjal járót pedig 5 millió forintról 8 millióra.

A Junior Prima díj esetében az összeg 2 millió forintról 3 millióra, a Vármegyei Prima díjnál pedig 1 millióról 2 millió forintra emelkedett – ismertették a részleteket.

A Vármegyei Prima Közönségdíj, illetve Különdíj egységesen 500 ezer forint lesz.

A 30 díjazott közül évről évre a közönség is megszavazza azt az egy kiválóságot, aki elnyeri a Prima Primissima Közönségdíjat. Az ezzel az elismeréssel járó pénzösszeget is megemelték a korábbi 15 millióról 20 millió forintra – közölték. Erről a pénzösszeg felajánlója, a díjat alapító Demján Sándornak az özvegye, Demján Sándorné Lídia döntött – ismertették a közleményben.

Az elmúlt két évtizedben 600 kiváló művész, tudós, sportoló, népművelő, oktató, irodalmár, ismeretterjesztő, építész lett Prima vagy Prima Primissima, ezen felül a fiatalok közül több mint 860-an, a vármegyék legjobbjai közül több mint 1000-en vehették át a díjat – emlékeztettek a közleményben.

Az elismerések – az alapítók szándéka szerint – nemcsak abban segítenek, hogy a díjazottak zavartalanul alkothassanak és átadhassák tudásukat a következő generációknak, hanem abban is, hogy minél többen találhassanak közöttük követendő példaképeket.

A közleményben arra is felhívták a figyelmet, hogy idén a díjak átadása május 15-én kezdődik a Junior Prima Magyar zeneművészet kategóriájával, a Primák és a Prima Primissimák pedig hagyományosan december első péntekén, a Magyar Vállalkozók Napján vehetik át majd az elismeréseket.

Minden, amit ez idáig a díjról írtunk

A díj honlapja

Népszerűek

To Top