A DK szerint Magyar Péter leleplezte magát

2024.04.27. 13:37
Megjelenik egy szereplő, aki azt mondja, hogy itt mindenki hülye, csak ő a helikopter – mondta Dobrev Klára Magyar Péterről a DK TV legfrissebb adásában, ahol arról beszélgettek Kuncze Gáborral, Gréczy Zsolttal és Kálmán Olgával, hogy Magyar Péter a Fidesz malmára hajtja a vizet, és azt is elárulták, mivel buktatta le magát a Tisza Párt elnöke a közösségi médiában.

Dobrev Klára és Kuncze Gábor vendégeskedtek a Demokratikus Koalíció YouTube-csatornáján, a DK TV-ben, azon belül is a DKszubjektív című műsor 61., péntek esti adásában, ahol arról értekeztek a műsor oszlopos tagjaival, hogy kinek áll az érdekében, hogy Magyar Péter ráindul a „sikeres ellenzéki polgármesterekre”. 

A beszélgetésben Kálmán Olga újságíró, a DK országgyűlési képviselője, Kuncze Gábor, az SZDSZ egykori elnöke, Gréczy Zsolt DK-s képviselő, a Törvényalkotási Bizottság tagja és Dobrev Klára árnyék-miniszterelnök, a DK–MSZP–Párbeszéd EP-listavezetője vettek részt, és miután kitárgyalták Orbán Viktor „zárt ajtók mögötti országjárását”, rákanyarodtak a napokban kiadott új, szerintük ellentmondásos, a pártok támogatottságát vizsgáló közvélemény-kutatási adatokra.

Ezen belül hogy, hogy nem, a Závecz Tibor által publikált legfrissebb mérésre, amely a Fidesz összeomlását és a DK–MSZP–Párbeszéd-lista kiugró, 26 százalékos támogatottságát mutatta. Závecz mérése okán kitértek arra, hogy Magyar Péter a Facebookon vonta kétségbe Závecz mérését, és mindössze 6 százalékot jósolt a DK-nak.

Az Iránytű Intézet mérése is szóba került, amely már sokkal kedvezőbb számokat mutatott Magyar Péter számára. A műsor szerkesztői itt megjegyezték, hogy az intézet hatalmasat tévedett a 2018-as választások végeredményét illetően, és hogy 2021-ben is „használhatatlan és félrevezető” méréseket készített az ellenzéki összefogás számára. 

„Ha-ha-ha, a DK vezette együttműködés nem áll jól!”

A Závecz-féle kutatás eredményéről – amely szerint másfél évtizedes mélyponton van a kormánypárt, és az elmúlt 14 évben nem látott sikert ért el a közös ellenzéki lista – Gréczy Zsolt azt mondta, annak Magyar Péternek örülnie kellett volna a Fidesz visszaesése miatt. De mivel ez nem így történt, és nem fejezte ki örömét az ellenzék erősödésének kapcsán sem, ezzel „saját magát leplezte le”. Kitért arra is, hogy a másik, Iránytű Intézet-féle kutatásra szintén nem reagált, ami szerinte azt jelenti, hogy nincs is a Fidesz ellen. 

Azt nem méltatta Magyar Péter, egy szóval nem, hogy a Fidesz minden rekordot megdönt! Csak azzal foglalkozott, hogy ha-ha-ha-ha, a DK vezette együttműködés, az nem áll jól

– hangsúlyozta Gréczy, hozzátéve, hogy ebből is látszik, Magyar Péter nem a Fidesz ellen harcol.

Dobrev Klára ezzel szemben pozitívan áll a mérések kérdéséhez, azt mondta, „nem közvélemény-kutatást, hanem választást kell nyerni”. Arról is beszélt, hogy az országot járva mindenhol azt tapasztalja, hogy a Fidesz nagyon meggyengült, és a politikusok szégyellik, hogy fideszesek, valamint félnek attól, hogy nem választják őket újra a kormánypárt miatt. Dobrev elmesélte azt is, hogy Székesfehérváron járt nagyjából tíz napja, ahol észrevette, hogy a város fideszes polgármestere, Cser-Palkovics András titkolja a plakátjain, hogy a kormánypárt színeiben indul.

Nyomokban Fideszt tartalmaz

– jegyezte meg viccesen Kálmán Olga, Dobrev Klára pedig hozzáfűzte, hogy „lassan már nyomokban sem”. 

A konklúzió: Magyar Péter fideszes

Kuncze szerint a DK az összefogással pluszszavazatokat kapott, és elmondta azt is, hogy a Magyar Péter-féle mozgalom valóban elindult fölfelé, de hogy meddig jut, azt nem lehet tudni. Azt is elismerte, hogy Magyar Péter valóban vesz el szavazatokat a kisebb ellenzéki pártoktól, de azt szerinte szintén nagyon nehéz megmondani, hogy mennyit. 

Dobrev Klára szerint a Fidesz olyan választójogi törvényt rakott össze, hogy az ellenzéki pártok – még akkor is, ha mást gondolnak erről-arról – kénytelenek együttműködni, mert együttműködés nélkül nem lehet az Orbán-rendszert megbuktatni. 

Ehhez képest – már sokadszorra – megjelenik egy szereplő, aki azt mondja, hogy itt mindenki hülye, csak ő a helikopter

– összegezte a Magyar Péter-jelenséget Dobrev, majd hangsúlyozta, hogy ez Orbán „mérhetetlen győzelméhez fog vezetni”.

A műsor szereplői egyetértettek abban, hogy aki az ellenzék szavazóit egymás ellen fordítja, az „Orbán malmára hajtja a vizet”. Ezen túl a DK elnöke párhuzamot vont Márki-Zay Péter 2021-es megjelenése és a választási kudarc, valamint Magyar Péter mostani felbukkanása között. 

Dobrev az asztalra csapva kijelentette, hogy ő soha többet nem fog engedni abból, hogy egy egységes, együttműködő és szociáldemokrata politikára van szükség az országban. Ezt a kijelentését a DK TV láthatatlan közönsége vastapssal jutalmazta. 

Kuncze Gábor már valamelyest árnyaltabban látta a helyzetet. Arról beszélt, hogy vákuum keletkezett, mert az egyik oldalon a pedofilbotrány és a Fidesz sorozatos kudarcai erodálták a szavazókat, a másik oldalon pedig az ellenzék van, amelynek a környezete és a sajtó elérte, hogy tehetetlennek bélyegezzék őket a szavazók. Ekkor jelent meg fényes csillagként az égen Magyar Péter. 

Az is felmerült a műsorban, hogy Magyar Péterék indulása a fővárosi kerületekben szintén a Fidesznek kedvezne. Kálmán Olga szerint ez csak egyet jelenthet, mégpedig azt, hogy Magyar Péter le akarja váltani a sikeres ellenzéki polgármestereket Budapesten. Szerinte erre magyarázatot kell adnia Magyar Péternek.