Egy halom pénzt kapott ez a csongrádi település: erre költik a pénzt
Megindult a polgármesteri hivatal energetikai felújítása Ópusztaszeren, a beruházás során előreláthatólag jelentősen csökkennek majd a rezsiköltségek.
Nagy munkába fogtak Ópusztaszeren, a polgármesteri hivatal energetikai felújítása kezdődött mintegy 3 hete. A megvalósításhoz szükséges 57,54 millió forintot vissza nem térítendő támogatásként pályázaton nyerte a település, amit az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a hazai költségvetés biztosít - írja a délmgyarar.hu.
Régóta vártuk és terveztük ezt a korszerűsítést, amihez az összeget most TOP Pluszos pályázaton nyertük. Öröm, hogy jó kivitelezőt találtunk, a cég egy hét alatt körbeszigetelte az épületet, és a többi munkával is jól haladnak szakemberei
– mondta Makra József, Ópusztaszer polgármestere, azt is megemlítve: mióta, 26 éve ő vezeti a községet ezen a téren nem változott még semmi, most a fűtés is teljesen megújul, az új lapradiátorok már a helyükre kerültek. A tetőszerkezet, a tető rekonstrukciója későbbre marad.
Az sem utolsó és elhanyagolható szempont, hogy a szigetelésnek és a napelemes rendszernek köszönhetően jelentősen csökkennek majd a rezsiköltségeink
– tette hozzá.
Címlapkép: Getty Images
TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!
A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)