Miközben a londoni parlament a dohánytermékek vásárlásának fokozatos betiltása mellett szavazott a közelmúltban, a Fehér Ház tovább halasztott egy dohányzással kapcsolatos intézkedést. Pénteken egy közleményben adták hírül, hogy elnapolták a mentolos cigaretták tilalmáról szóló döntést. Az elmúlt hónapok során immár második alkalommal – mutatott rá a The Guardian.

Arra nem tértek ki, hogy mikor kerülhet ez végül napirendre.

Világos, hogy még egyeztetnünk kell erről, és ehhez még igencsak sok időre lesz szükség

– mondta Xavier Becerra amerikai egészségügyi miniszter.

A Fehér Ház sokakkal egyeztetett az ügyben az elmúlt hónapokban,

  • jogi szakértőkkel;
  • kisebb vállalkozások tulajdonosaival és
  • emberi jogi képviselőkkel

is tárgyaltak.

Az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala (FDA) kétségtelenül nem lejtett örömtáncot a halasztás hírének hallatán, miután már több mint egy évtizede szorgalmazza a mentolos cigaretták betiltását. A hivatal szerint több százezer halálesetet lehetne megelőzni 40 év alatt ezzel az intézkedéssel. Az FDA több alkalommal is rávilágított már, hogy a mentol feledteti a dohányzással járó kellemetlenségeket, és nehezíti a leszokást. Ráadásul a hivatal szerint sok tinédzser is mentolos cigarettát szív.

Elemzők szerint az újabb halasztás hátterében választási taktikázás állhat. Joe Biden amerikai elnök ugyanis valószínűleg magára haragítaná a tilalommal a színesbőrű szavazókat. A statisztikák alapján ugyanis a színesbőrű dohányosok mintegy 80 százaléka mentolos cigarettát szív.

Az Európai Unióban 2020-ban lépett életbe a mentolos cigarettákra vonatkozó tilalom.