Jó hírt közöltek a brit uralkodóról

III. Károly király visszatérhet hivatalos feladataihoz és ismét megjelenhet nyilvános programjain.

A Buckingham-palota pénteki tájékoztatása szerint a 75 esztendős Károly király a jövő héttől visszatérhet hivatalos közéleti feladatainak ellátásához, miután orvosai nagyon biztatónak tartják a kezelés során eddig elért eredményeket. Az uralkodó első nyilvános programjaként egy onkológiai központot keres majd fel, a következő hetekben pedig számos egyéb hivatalos eseményen is részt vesz.

III. Károly király
III. Károly király Fotó: Getty Images

Nem tudni, pontosan mi támadta meg

Az udvar február 5-én jelentette be, hogy az uralkodónál daganatos betegséget diagnosztizáltak. III. Károlyt januárban prosztatamegnagyobbodással kezelték, és a kezelés közben fedezték fel a rákos elváltozást. Az akkori közlemény szerint nem prosztatarákról van szó, de a palota nem közölte, hogy a betegség a király mely szervét támadta meg. Az uralkodó azóta nem vett részt hivatalos közéleti programokon, de államfői tisztségéből eredő kötelezettségeit ellátta, a kormányzati dokumentumokat megkapta, és a szokásnak megfelelően heti audienciákon fogadta Rishi Sunak miniszterelnököt.

Katalin visszatéréséről nem adtak hírt

Katalin walesi hercegnőt, az uralkodó fia, Vilmos trónörökös feleségét is daganatos megbetegedéssel kezelik. Ezt a 42 éves hercegnő maga jelentette be március 22-én. Katalin elmondta: januárban elvégzett hasüregi műtétje után még az volt az orvosi szakvélemény, hogy a beavatkozást nem rákos elváltozás tette szükségessé. A műtét sikeres volt, de az utána elvégzett vizsgálatok kiderítették, hogy mégis daganatos megbetegedésről van szó – mondta a hercegnő. Hozzátette: orvosai megelőző jellegű kemoterápiás kezelést javasoltak. Katalin hercegnő karácsony óta nem vett részt nyilvános programokon. Az ő betegségét sem pontosították a közvélemény felé, és az udvar egyelőre arról sem ad tájékoztatást, hogy mikor térhet vissza közéleti tevékenységéhez.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

5 tipp, hogy könnyebb legyen az életed allergiásként (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +8 °C

A nappali gomolyfelhő-képződés mellett sok napsütésre számíthatunk, azonban a nap második felében az északi tájak fölé vastagabb felhőtömbök is besodródhatnak. Legfeljebb néhány helyen -főleg a Salgótarján-Nagykanizsa vonal mentén - fordulhat elő futó zápor. Az északi, északkeleti szél többfelé lesz élénk. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 10 és 16 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontok nem okoznak ezen a napon kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra