Legkésőbb az év végéig újra illegális lesz a marihuána Thaiföldön, nem sokáig tartott a legális időszak.
Ellepték a hazai köztereket a „mézédes magyar epret" kínáló zugárusok. Nem árt azonban ezekkel vigyázni, mert van esélye annak, hogy a hangzatos szlogen valójában ellenőrizetlen forrásból származó, jellemzően spanyol vagy görög szamócát takar. Mutatjuk, honnan ismerheted fel az átverős bódésokat.
Ismét megjelentek a hazai közterületeken a szamócás zugárusok, tábláikon jellemzően a „mézédes magyar eper” szlogennel kínálják portákájukat. Egy valóban magyar termelő szerint azonban nem árt vigyázni, mert jellemzően nem azt kapjuk, amit ígérnek. Az Organikus Farm csatorna arca, egy a TikTok-ra feltölttött videóban úgy fogalmaz, ezen termékek „80%-a az spanyol vagy görög eper, amit behoznak és lajosmizsei magyar eperként adnak el”.
Persze szerinte vannak árulkodó jelek és mi magunk is tehetünk azért, hogy biztosra menjünk, hogy valóban magyar őstermelővel van-e dolgunk. A vásárlóknak azt javasolja, hogy egyrészt kérjenek áfás számlát, másrészt kérjék meg az eladót, hogy mutassák meg az őstermelői engedélyüket, vagy legalább egy fotót az eperföldről, ahonnan az áru származik. Íme a TikTok-ra feltöltött videó:
@organikusfarm ♬ eredeti hang - ‼️Organikus Farm ❤
A rendőrség is tehetetlen a zugárusokkal szemben
Már-már hagyomány, hogy minden évben ellepik a közterületeket a különböző zugárusok, legyen szó hóvirágot vagy épp valamilyen szezonális gyümölcsöt árusító kereskedőkről. A Pénzcentrum is hosszú évek óta beszámol a jelenségről, legutóbb például azt is megtudtuk, hogy sem a rendőrök, sem a közterület-felügyelők nem tudnak fellépni az alkalmi kofákkal szemben.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) például arról tájékoztatta lapunkat, hogy a - most is hatályban lévő - 2012. évi II. törvény a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről alapján a rendőrségnek nincs jogszabályi felhatalmazása az illegális árusokkal szembeni fellépésre. Hozzátették ugyanakkor, hogy amennyiben a rendőrség bármilyen hatáskörébe tartozó szabálysértést vagy bűncselekményt észlel, megteszi a szükséges intézkedéseket.
Mi kell a legális áruláshoz?
Természetesen senkiről sem állítjuk, hogy az éppen folyamatban lévő, utcai kereskedése illegális lenne, hiszen mi ezt nem tudhatjuk. Azt viszont tudjuk, mi kell ahhoz, hogy valaki legálisan árulhassa portékáit az utcán, elkerülve a szankciókat.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az utcán, illetve az aluljáróban történő értékesítés a kereskedelemről szóló törvény, illetve a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló Korm. rendeletben foglaltak alapján végezhető, mozgóbolt és mozgóárusítási működési engedély birtokában.
Budapest esetében ez azt jelenti, hogy a fővárosi kerületi önkormányzat jegyzője, a Fővárosi Önkormányzat által közvetlenül igazgatott területeknél pedig a fővárosi főjegyző állítja ki ezt az engedélyt. A mozgó árusításnál ráadásul az is fontos szabály, hogy valahol fel legyen tüntetve a vállalkozásunk neve és címe. Továbbá csak olyan termékeket árusíthatunk, ami a működési engedélyünkben is szerepel.
Ha valaki tehát az olcsó árak, és a „mézédes magyar eper” szlogen láttán mégis elcsábulna, annak jusson eszébe, nem biztos, hogy megéri akár annyi pénzt is kiadni valamiért, amiről gyakorlatilag semmit nem tudunk, és a minőségére senki, semmilyen garanciát nem vállal.
Ezzel etetnek minket a boltok: féltve őrzött igazság derült ki több méregdrága, márkás élelmiszerről
Egyre népszerűbbek Magyarországon az áruházláncok sajátmárkás termékei. De mekkora kompromisszumot kell kötnie annak, aki ezekre cserélné le márkás kedvenceit, hogy spóroljon?
Rengeteg magyar kedvenc termékét változtatják meg: ennyit a legendáról, ezt is megtépte az idő szele
Hamarosan kapható lesz kés nélküli svájci bicska is, a cég ezzel reagál az egyre szigorodó nemzetközi szabályozásokra.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
- Fizetős lett a szétlopott szellemváros a Balaton közelében
- Sok pénzt bukhatnak ezen a nyugdíjas éveikre spórolók
- Újfajta autós csalás terjed
- "Tankönyvi" időjárás lesz most pár napig, csak egy dologra kell figyelni - előrejelzés
- Undorító élőlény fenyegeti a kutyákat - egyre veszedelmesebb
- Különleges sorsjegyet vezet be a nemzeti lottótársaság