SZTÁR

Mi történt Gajdos Tamással? „Végre nyugodtan alszom – mondjuk az eddig is ment, néha akkor is, amikor nem kellett volna”

A egykori híradós késései miatt már fél éve eltűnt a képernyőről, de hiába 65 éves, nem a nyugdíjasok életére készül.

Megosztom
Link másolása

Több fegyelmi eljárás után tavaly novemberben az ATV végül úgy döntött, megválik a nézők egyik kedvenc műsorvezetőjétől, Gajdos Tamástól. Ennek már fél éve. A Blikk megkereste a műsorvezetőt, hogy megtudja, mit csinál, amióta nem kell időben odaérnie sehová.

„Végre kicsit kevesebbet dolgozom – családom és barátaim nagy örömére –, így több időm jut olyan dolgokra, amikre korábban nem. Többek között önálló online platformok kialakításán is dolgozunk a nagyobbik fiammal. Autós cégek marketingstratégiájának kialakítását és kommunikációját működtetjük. Rengeteg céges rendezvényre, sport és életmód konferenciákra, csapatépítőkre és szabadidősport-események promótálására, moderálására kérnek fel.

Nem hajszolom a tévés feladatokat, mégis úgy tűnik vannak még lehetőségek, de azzal is tökéletesen elégedett vagyok, amennyi munkám most van:

az autós műsorom, egészséggel és a szabadidő-sporttal, életmóddal kapcsolatos projektjeim” - sorolja Gajdos Tamás a rengeteg tennivalót.

Azonban arra érzékeny, hogy ne tartsák őt elkésős műsorvezetőnek. Így beszél erről:

„Jó lenne, ha nem én lennék a késős műsorvezető, és ez a rossz szájízű jelző lekerülne rólam,

hiszen a nagy sajtóvisszhangot kiváltó esetekben nem is késésről volt szó. Legutóbb például az volt a probléma, hogy magát a napot néztem el, mert főállású munkaviszonyomból adódóan általában munkanapokon voltam beosztva, nem hétvégén és bevallom, azon a vasárnapon kisfiam születésnapjával voltam elfoglalva, így elnéztem a naptárat, ezért helyettesítést kértem. Számtalan más esetben viszont én helyettesítettem másokat, vagy oldottam meg olyan lehetetlennek tűnő szituációkat, mikor vagy a szerkesztő, vagy az operatőr aludt el a kora reggeli órákban és magamnak kellett megoldást keresnem.

Egyébként közel lakom a székházhoz, így, ha bármikor is váratlanul kellett beszaladnom, 10 perc alatt odaértem

– így volt ez az első, 10 évvel ezelőtti ominózus esetben is, amikor egy kollégám sürgős helyettesítésére kértek meg, röviddel az adáskezdés előtt… Mivel ez sehol nem volt előzetesen adminisztrálva, nem lekéstem, hanem gyors beugrással megmentettem egy élő adást.”

Ha valaki azt gondolná, hogy 65 évesen Gajdos Tamás az elmúlt fél évben rájött arra, mennyire jó a semmittevés, és arra készül, hogy nyugdíjasként éljen, az nagyot téved. Továbbra is dolgozik, azonban a sportra végre több ideje jut:

„Most aztán tényleg kisimulhatnak a ráncaim, még többet sportolok és legalább alaposan fel tudok készülni az idei fél tucat világversenyre: Eb-k, vb-k, atlétika, duatlon, öttusa – elég bő a választék….

Ami pedig a legfontosabb, végre nyugodtan alszom – mondjuk az eddig is ment, néha akkor is, amikor nem kellett volna ”


Megosztom
Link másolása


FELFEDEZŐ
Hadházy Ákos: 44 éves, használt síneket és talpfákat építenek a kínai szupervasútba
A független országgyűlési képviselő elment Kelebiába, és lefotózta a Diósgyőrben gyártott, ősrégi alkatrészeket.

HÍREK
Kovács Patrícia reagált Vidnyánszky Attila kifakadására: Egy köztisztséget betöltő embernek tiszteletben kell tartania az újságírót, aki a munkáját végzi
A színésznő azt is elárulta, hogy miért tartotta fontosnak megosztani a véleményét arról, hogy mit gondol a Nemzeti Színház igazgatójának viselkedéséről.

HÍREK
Videó: így haladt át a kínai elnök óriási konvoja a városon
Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen. A kínai elnök péntekig lesz Budapesten, addig több helyen is lesznek majd forgalom korlátozások.

HÍREK
Összeomlott a költségvetés: április végére összejött az egész évre tervezett hiány
A Pénzügyminisztérium optimista hangvételű gyorsjelentést adott ki, de a számok egészen másról árulkodnak. Elképesztő kamatot kellett fizetni a lakossági kötvényekre, belefulladni látszik a hitelfelvételbe a büdzsé.

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Katalin hercegné jól viseli a kezeléseket: „Akár herceg, akár koldus, senki sem számítana ilyesmire” - mondta egy ismerős
Arról is beszélt, hogy Vilmos herceg nem hajlandó a legrosszabb forgatókönyvvel számolni.

Megosztom
Link másolása

Katalin kerüli a nyilvánosságot, amíg rákbetegsége miatt kezelésben részesül, de egy közeli ismerős szerint érezhetően bizakodóak, és jó a hangulat a családban.

Vilmos herceg rendületlenül ott áll felesége mellett:

„Vilmos maradt a támasz Katalin és a gyerekek számára” - mondja egy, a királyi házhoz közel álló forrás

a People-nak az e heti címlapsztoriban.

Katalin egészségi állapota körül szőtt összeesküvés-elméletek és pletykák során Vilmos frusztráltnak érezte magát. A 41 éves walesi herceg „feldúlt és dühös volt” az intenzív spekulációk miatt, de a leendő királynak mostanra sikerült feldolgoznia a dolgokat.

Vilmos herceg a jövőt tekintve nem hajlandó a legrosszabb forgatókönyvön rágódni.

„Katalin jobban lesz, és ő mindenáron segíteni fog neki, hogy meggyógyuljon” - mondja egy, a királyi házhoz közel álló forrás.

Bár egyelőre nincs friss információ arról, hogy a 42 éves walesi hercegnő részt fog-e venni a közelgő királyi eseményeken, például a júniusi Trooping the Colour elnevezésű rendezvényen, a család egyik barátja szerint mind ő, mind Vilmos vigaszt találnak a támogató jókívánságokban, amelyeket a diagnózist követően az ország minden részéről kaptak.

A walesi herceg számára létfontosságú, hogy továbbra is derűlátó maradjon a nyilvánosság előtt, és ezzel a próbatétellel szembe kell néznie.

Katalin egészségi állapota a legjelentősebb kihívás Vilmos herceg számára, amellyel idén szembe kellett néznie. Februárban édesapja, Károly király betegségére derült fény, közben találgatások keringtek felesége műtéti felépülésének idejéről.

Márciusban egy anyák napi fotó megszerkesztése miatt jött lázba mindenki. A képet, amelyet Vilmos herceg készített családjáról, több hírügynökség is visszavonta a manipuláció gyanúja miatt, aminek hatására Katalin magára vállalta az egészet.

Ezek tették az év első hónapjait Vilmos életének egyik legnehezebbjévé, mivel egyensúlyoznia kell aközött, hogy érzelmi támasza legyen feleségének és gyermekeinek, miközben továbbra is fontos szerepet tölt be a monarchiában.

„Akár herceg, akár koldus, senki sem számítana ilyesmire, komoly támadásokra, amikor az apját és a feleségét is rákbetegséggel kezelik”

- mondta egy királyi bennfentes. „Vilmos nagyon erősen tartja magát.”


Megosztom
Link másolása

Ajánljuk
SZTÁR
Két szexjelenetet is kivágtak Anne Hathaway legújabb filmjéből
A rajongóknak nagyon hiányzott ez a két jelenet, ami végül nem került be a Rólad alkotott kép című filmbe. Egyelőre nem derült ki, hogy az alkotók miért döntöttek így.

Megosztom
Link másolása

Nemrég került fel az Amazon Prime platformjára az Idea of You (Rólad alkotott kép) című film, ami arról szól, hogy egy negyvenes anyuka összejön egy huszonéves popsztárral.

Azok a rajongók, akik olvasták a film alapjául szolgáló könyvet, teljesen ledöbbentek, hogy több szexjelenet nem is került be az online felületre felkerült filmbe. A film egy 2017-es könyvből készült Robinne Lee azonos című regénye alapján, és a rajongók már most háborognak azon, hogy a könyvben sok olyan konkrét rész volt, amik végül nem kerültek be a műbe.

A filmben a két főszerepet Anne Hathaway és Nicholas Galitzine alakítja.

Több rajongó azt emelte ki, hogy a könyv nagyszerű képet ad intimitásukról, és szerintük az még ok, hogy megtartották azt a jelenetet, amikor fiúbandában éneklő főszereplő orgazmust okoz a szerelmének úgy, hogy teljesen fel vannak öltözve, de több erősebb és konkrétabb jelenet (közte egy orális aktus) például teljesen kimaradt a filmből.

Egyelőre nem derült ki, hogy az alkotók miért döntöttek úgy, hogy kivágják ezeket a jeleneteket a filmből.

(via Ladbible)

Megosztom
Link másolása

Ajánljuk

SZTÁR
Görög Zita autójára kerékbilincset tettek, miközben az Adom a napom forgatásán volt
A modell csütörtök délután az Instagram-oldalán osztotta meg követőivel, hogy milyen váratlan dolgok történtek vele eddig aznap. Kerékbilincset kapott.

Megosztom
Link másolása

Kerékbilincset tettek Görög Zita autójára, amíg ő éppen az Adom a napom forgatásán volt.

"Már túl vagyunk néhány bökkenőn, mert hogy reggel volt egy kis forgatás, ahová egy fehér lepedő kellett volna, ami lyukas volt. Aztán elszökött a kutyánk, mert még nincs megcsinálva rendesen a kerítésünk. Majd találtunk egy kis sárgarigót, aki már nem olyan állapotban volt, hogy meg lehetett volna menteni. Most pedig bejöttünk forgatni a belvárosba, és csodák csodája: kerékbilincs!"

- írta a közösségi oldalán a műsorvezető.

"Elnézést kérek a lakosságtól, hogy most feltartom itt a parkolóhelyet. Egyébként tök hülye megoldás a kerékbilincs, mert nem az van, hogy rögtön át tudom adni egy lakosnak a parkolóhelyemet, hanem meg kell várni, amíg visszajönnek az emberek, akik ezt a csodát feltették."

- tette hozzá Görög.

A modell csütörtök délután az Instagram-oldalán osztotta meg követőivel, hogy milyen váratlan dolgok történtek vele eddig aznap.

(via 24.hu)

Megosztom
Link másolása

Ajánljuk

SZTÁR
Durván kiosztották a kommentelők Horváth Grétát egy fotó miatt
Grétának korábban a súlyával volt probléma. Több hozzászóló is teljesen kiborult egy fotó miatt, de volt olyan is, aki a védelmére kelt.

Megosztom
Link másolása

A Ripost írta meg, hogy mennyire kiakadtak a kommentelők Horváth Gréta egyik fotója miatt.

Gréta az elmúlt években óriási változáson ment keresztül. 2021 őszén a vállalkozó jelentős életmódváltásba kezdett - korábban éveken át küzdött súlyfeleslegével, és sokan kritizálták a teltsége miatt, ma pedig már a követői példaképévé vált a fogyása miatt.

Horváth Gréta nemrég egy Instagram-sztoriban osztott meg egy, a konyhájában készült fotót, melyen egy estélyi ruhában látható.

Ezen teljesen kiborultak a kommentelők.

„Ez mi rajta? A súlyával egyenes arányban csökken a jó ízlése is”

– írta valaki.

„Nagyon durva ízlésficama van! Amilyen szettekben vergődik sokszor…borzalom!”

– szólt hozzá egy másik kommentelő.

„Én is ilyen partiszerkóban főzöm otthon a töltött káposztát”

– reagált egy újabb kommentelő.

Persze volt olyan is, aki Gréta védelmére kelt.

„Élőben pedig tök aranyos nő, sajnálom, hogy ennyien bántják…”

– írta másvalaki.

Megosztom
Link másolása

Ajánljuk