Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Hollandiából érkezhet Klopp utódja a Liverpoolhoz, közel a hivatalos bejelentés

Minich Réka

Frissítve 27/04/2024 - 12:01 GMT+2

Eddig nem megerősített hírek szerint a Liverpool megegyezett a Feyenoorddal, így jövőre a holland csapat jelenlegi edzője, Arne Slot vezetheti Szoboszlai Dominik csapatát. Slot nem csinált titkot abból, hogy szívesen venné át a Vörösöket, a héten a sajtó előtt is elismerte, hogy ez a vágya. Klopp szerint Slot kinevezése remek döntés lenne.

Arne Slot

Fotó: SID

Arne Slot lehet Jürgen Klopp utódja a Liverpool kispadján, most már csak az aláírások és a hivatalos bejelentés hiányzik.
Jürgen Klopp még januárban jelentette be, hogy távozik a Liverpool kispadjáról. A találgatások azóta is tartanak, hogy ki érkezhet a helyére, szóba került eddig Xabi Alonso, Ruben Amorim, most pedig Arne Slot. A Leverkusen baszk mestere bejelentette, hogy jövőre még mindenképpen marad a jelenlegi csapatánál, Amorim pedig április elején cáfolta a sajtóhíreket, ami szerint ő érkezne a Vörösökhöz.
A héten viszont ismét felgyorsultak az események, amikor a Feyenoord edzője, Arne Slot nyilvánosan is arról beszélt, hogy szívesen váltana. A holland edző az ESPN-nek nyilatkozott:
„Egyértelműen szeretnék a Liverpoolhoz igazolni, a klubok jelenleg is tárgyalnak erről, nekem pedig muszáj kivárnom a végét. Magabiztos vagyok, szerintem minden rendben lesz.
Úgy érzem, hogy a Feyenoord jó ajánlatot kapott a Pooltól, ez lehet a legtöbb, amit edzőért fizettek Hollandiában.”
Slot és a Feyenoord úgy tűnik, hogy nem tudja megvédeni a tavalyi bajnoki címét, de a második hely miatt sincs sok okuk szégyenkezni. Slot 2021 óta vezeti a rotterdami klubot, amikor Dick Advocaatot váltotta a kispadon.
Első szezonjában rögtön bejutott a Konferencia-liga döntőjébe, majd a másodikban bajnokok lettek, ráadásul mellé még a Holland-kupát is bezsebelték. Ami Liverpoolban is feltűnhetett, az a csapat által játszott magas tempójú, látványos támadófoci. A Pool csapatkapitánya, Virgil van Dijk is ezt emelte ki, amikor honfitársáról beszélt:
„Arne Slot jelenleg a legjobb holland edzők közé tartozik. A játékfilozófiája jól passzolhat a Liverpoolhoz is, de ez csak az én véleményem, ráadásul még messze van a hivatalos megállapodás is. Meglátjuk, de egyelőre még nem erre koncentrálunk.”
A szezon végén távozó Jürgen Klopp is beszélt a lehetséges utódjáról a hétvégi, West Ham elleni bajnokit megelőző hivatalos sajtótájékoztatón:
„Nagyon tetszik, hogy nyilvánosan is elmondta, hogy mennyire szeretne idejönni, mindig így kéne lennie. Nem ismerem személyesen, de nagyon pozitív dolgokat hallottam róla. Szerintem a stílusa is nagyon látványos, passzolna a Liverpoolhoz.
Szenzációs a klubunk, megérdemli, hogy egy szenvedélyes, energikus edzője legyen, aki szép focit játszik és rengeteget tud a fociról. Amit hallottam Slotról, azok alapján ez mind igaz rá, nem ismerem őt, de a csapatát láttam játszani és az nagyon tetszett nekem.
Boldog leszek, ha jó kezekbe kerül a Liverpool, hiszen távolról, de mindig követni fogom őket, bárhova is kerülök a Földön.
Ha jövőre bajnokok leszünk, akkor – persze, ha nem zavarok – itt leszek a városban, hogy megnézhessem a buszos parádét.”
Egyelőre még nincs kizárva, hogy idén is a Pool nyerje meg a bajnokságot, de erre azért sok esély nincs, miután az Everton elleni vereséggel komoly hátrányba kerültek az Arsenal és a Manchester City mögött. Szombaton a West Ham ellen javíthatnak, de a másik két csapatnak komolyan botlania kell, hogy a Vörösöknek legyen esélye még a bajnoki címre.
Forrás: eurosport.com
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés