Pénteken megszületett az elvi megállapodás a Budapest Honvéd FC eladásáról. A Diósgyőri VTK működtetésében is szerepet vállaló Leisztinger Tamás lehet a magyar érdeklődő. A Honvéd tulajdonosa, Bozó Zoltán már a hónap elején elárulta, hogy magyar és külföldi befektetővel is tárgyal a klub eladásáról. 

240317_0028_FI
Megvan a BP Honvéd új tulajdonosa, eladták a klubot / Fotó: Földi Imre / Nemzeti Sport

Péntek késő este értesült a Nemzet Sport arról, hogy megszületett a felek közötti megállapodás, melyet maga Bozó Zoltán erősített meg:

Igen, meg tudom erősíteni, hogy előrelépés történt a tárgyalásokban és megszületett az elvi megállapodás. A részletek tisztázására, a szerződés aláírására néhány héten belül kerülhet sor.

Mindez azt jelenti, hogy a Honvéd a 2024–2025-ös idényt már új tulajdonossal kezdheti meg. Bozó Zoltán nevet továbbra sem említett, ám a Nemzeti Sport úgy tudja, hogy Leisztinger Tamás cégcsoportja vásárolja meg a klubot.

Bozó Zoltán korábban azt nyilatkozta, hogy hónapok óta zajlanak a tárgyalások , amelyeknek a végén új tulajdonosa lehet a Honvédnak. A tulajdonos szerint a klub vezetősége is látta a nehézségeket, illetve hogy a szurkolókkal együtt azt szeretnék, hogy a Honvéd visszatérjen az NB I. felsőházába. Ezzel együtt azt is kiemelte, hogy az elmúlt évek gazdaságilag nehéz időszakot hoztak a koronavírus-járvánnyal, majd az orosz–ukrán háborúval, amit az követett.