Nem lehet nyilvános, hogy miért kapott elnöki kegyelmet K. Endre

HírKlikk 2024. április 27. 11:23 2024. ápr. 27. 11:23

A bűnügyi személyes adatai nem közérdekű vagy közérdekből nyilvános adatok, következésképp a nyilvánosságra hozatalukat a törvény széles körű társadalmi érdeklődés mellett sem teszi lehetővé – közölte a bíróság.

Elutasította a bíróság azt a keresetet, amelyben egy magánszemély azt kérte, hogy hozzák nyilvánosságra, miért kapott elnöki kegyelmet K. Endre, a bicskei gyermekotthon kényszerítésért elítélt volt igazgató-helyettese, a szexuális bűncselekményekért elítélt pedofil igazgató segítője, derül ki a Fővárosi Törvényszék válaszából. A bíróság azzal indokolta a döntést, hogy a kegyelmi eljárások iratai nem közérdekű adatok, a K. Endre kegyelmi ügyéhez kapcsolódó közérdekű adatigénylés pedig a személyes adataihoz fűződnek – írta meg a Telex.

Márciusban az Igazságügyi Minisztérium is elutasította, hogy közérdekű adatigénylésre kiadják, 2013 óta milyen jellegű kegyelmi kérvényeket ellenjegyzett az igazságügyi miniszter.

A nyilvánosság 2016-ban értesült a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon igazgatójának súlyosan pedofil, egy évtizeden át folytatott bűncselekmény-sorozatáról, amit öt évig még azután is folytatni tudott, hogy az első bejelentések 2011-ben a hatóság tudomására jutottak. Vásárhelyi Jánost később 9 év 6 hónap fegyházra ítélte a Székesfehérvári Törvényszék, eddig összesen 7 évet és 3 hónapot töltött börtönben, legkorábban büntetése kétharmadának letöltése után feltételesen szabadulhatott volna, de a bíró nem engedte ki.

Novák Katalin köztársasági elnök bele is bukott, miután kiderült, hogy a pápalátogatás ürügyén elnöki kegyelemben részesítette a gyermekotthon volt igazgatóhelyettesét, aki zsarolással kényszerítette az otthon több lakóját, hogy vonják vissza a pedofil igazgató ellen tett vallomásukat.

Forrás: Telex