Ezért szeretik annyira a fiatalok a retró bulikat

Napokon belül megnyitja kapuit a Budapest Park az új szezonra, és bár még „csak” a jegyek 90 százaléka kelt el a hírek szerint (cikkünk megírásának pillanatában) a retró bulik császárára, a Necc partyra, ez biztosan változni fog. Ez a nagybetűs Buli, ami kivétel nélkül mindig teltházzal működik, aki szeretne rá jegyet szerezni, annak idejekorán kell észbe kapnia, ha nem akar lemaradni róla.

Na de miért is olyan nagy szám ez az élmény? A Necc party nem más, mint – saját megfogalmazásuk szerint – az igazi 90’s-00’s zenei freakshow, minden, ami necces. És valóban, itt helye van Mr. President Coco Jambójának, a Backstreet Boys popklasszikusának, az I Want It That Waynek, sőt, még a Barátok közt főcímdalának is.

Persze nyilván nem ez az egyetlen buli, ahol az ember hódolhat a retrónak, de mégis tökéletesen reprezentálja, hogy milyen közönség érdeklődik iránta.

A húszat éppen csak betöltő fiatalok töltik meg a táncparkettet, akik talán nem is éltek még akkor, amikor ezek a slágerek menők voltak. (Ha abból indulunk ki, hogy például az I Want It That Way pont a napokban ünnepelte a negyed évszázados évfordulóját, akkor egész biztosan nem.) Tehát adja magát a kérdés, hogy miért annyira népszerű műfaj a retró a fiatalok körében?

Akkoriban még minden jobb volt

Ha annyi pénzem lenne, ahányszor ezt a mondatot a nagymamám szájából hallottam, most nem a cikkemet írnám, hanem épp a spanyol Riviérán szürcsölgetném az alkoholmentes koktélomat és közben olvasnék. De itt vagyok, és ahhoz, hogy a témát felgöngyölítsem, egyenesen a forráshoz mentem, és olyanokat kérdeztem, akik gyakran fordulnak meg ilyen bulikon.

Dóri például azt mondja, azért szereti, mert visszarepíti a múltba. „Olyan életszakaszaimba (mondjuk a 2000-es, 2010-es évek zenéi), amikor »még minden jobb volt«, mert ugye sokszor ezt érzi az ember, ha visszatekint, pedig most is minden ugyanúgy jó vagy szar, mint előtte”. Barbi is ezt támasztja alá: „Jó ezekben elmerülni. A nosztalgia erre való, olyan, mint a plüssállat a gyerekeknek, ez a komfortcucc, amivel leválsz a szüleidről, és amitől jobban érzed magad. Emiatt szerintem felszabadultabb tudsz lenni egy ilyen buliban.”

Őrület, mekkora a tömeg a Necc-partykon (Fotó: Facebook)

A nosztalgia olyan műfaj, ami alapvetően mindannyiunk számára ismerős, és mivel biztonsággal szolgál, érthető módon könnyű hozzá kötődni. Pszichológiai kutatások pedig abszolút igazolják azt, amit a megkérdezettek is említenek: a Z generáció számára a 90-es évek zenei világa a gondtalanságot tükrözi, ez a korosztály egyfajta menekülésként használja a műfaj sajátosságát a valósággal szemben. A gyorsan változó világ ijesztő lehet annak a fiatalnak, aki épp, hogy csak kikerült a nagybetűs életbe, és már nem veszi körbe az a burok, ami korábban védte. A legegyszerűbben pedig a nosztalgián keresztül lehet ismét a múlthoz nyúlni, és a zenének ebben kiemelkedő szerep jut.

Szülői influenszálás

A fenti faktor ugyanakkor csak egy a sok közül, amik miatt vonzó a retró partik világa. Vivi azt mondta, hogy szerinte a szülői példa abszolút belejátszik abba, hogy miért szereti ezeket a dalokat. „Alapvetően a szüleim ezeket a zenéket hallgatták, a 80-as és 90-es évek zenéit, ezekre buliztak. Nem vontak ki ezekből a dolgokból, velük együtt éltem meg, így nekem a bulizás egyenértékű az ilyen számokkal, mert ebben nevelkedtem.” A Reddit-felhasználó, Logan_MacGyver véleménye is hasonló: „Mert ott ismerem a zenéket nagyrészt, és a faterom igniszében kazettás magnó volt mindig, kvázi Modern Talkingon nőttem fel ezáltal, meg nincs is jobb érzés, mint Morri2-ben szétvodkázva tömeggel üvölteni, hogy gimme gimme gimme a man after midnight”.

Az otthonról hozott szubkultúra nagymértékben meghatározza a személyes ízlésvilágunkat, és mint ilyen, megint csak visszavezethető a nosztalgia és a bizalom témaköréhez. Bár én magam már jóval több gyertyát fújhatok el a születésnapi tortámon, mint a megszólalók, tökéletesen egyetértek az álláspontjukkal. Ugyanis az én gyerekkoromat is ezek a slágerek határozták meg – csak nekem nem a szüleim, hanem a testvéreim hallgatták – és azóta is mindig megkapom, hogy látszik, mekkora hatással voltak a zenei ízlésem alakulására. Persze azt se felejtsük el, hogy én az a generáció vagyok, akik Hupikék törpikék kazettákkal itták magukba a jól ismert dallamokat, úgyhogy a mai napig nem tudom a Fools Garden Lemon Tree című számát úgy énekelni, hogy közben ne az járna közben a fejemben, hogy „Könnyben áll a szempillám, Ó Törpi-,Törpi-,Törpi-, Törpi-, Törpillám.”

Fotó: Necc-party Facebook oldala

Zenei sokszínűség

Ha annál maradunk egyébként, hogy régen minden jobb volt, akkor ezt a zene minősége kapcsán is felhozták a Reddit-felhasználók:

„Egyszerűen annyira dallamosak azok a zenék, énekelhetőek, fülbemászóak, hogy mindig úgy érzem magam tőlük, mint aki telelőtte magát valami cuccal. Mindeközben ha elém raktok 3 Dua Lipa számot, nem tudnám őket megkülönböztetni. Számomra a 2010-es évek végétől szinte minden zene ugyanolyan. Másrészt pedig a régi zeneknek, nem is tudom… olyan, mintha lenne lelke. Van bennük valami, amiért nagyon is lehet kötődni hozzájuk. Dallam? Szöveg? Aprólékosság? Minőség volt a prioritás, nem az, hogy mennyi pénzt hoz? Vagy csak jó rá táncolni? És ezt szinte mindegyiken lehet érezni. P. Mobiltól az AC/DC-n át egy Haddawayig mindegyik szinte elbűvöl, ha meghallod, és ha belekerül a Youtube/Spoti mixbe, nem is nyomod el, annyira fülbemászó a dallam.

És nemcsak ők gondolják így, Melinda szerint manapság egy kaptafára készülnek a számok. „Különösen az utóbbi 10 évben érzem ezt. Abban az időben voltak nagyon erősen elkülöníthető dalok. Meghallottál egy taktust, és tudtad, hogy az az Edda, az R-Go, vagy a Tankcsapda, és három különböző zenei stílusról beszélünk. Vagy ha külföldi, akkor Britney vagy Madonna. Ráadásul úgymond jól bulizhatóak ezek a zenék, nem csak azért partiztak rá anyáink, mert akkor az volt a sláger, hanem mert jó bulihangulatot teremtettek és teremtenek a mai napig.”

via