Ahogy azt a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a Facebookon bejelentette, ha nem csökkennek az üzemanyagok árai, a kormány megteszi a szükséges lépéseket.

Elvárjuk az üzemanyag-kereskedőktől, hogy a velük folytatott korábbi megbeszélés szerint csökkentsék az árakat a régiós átlagár szintjére – jelentette ki a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a Facebook-oldalára feltöltött videóban.

Diktatúrában érzi magát Menczer Tamás – Előbb megszabta, mennyivel csökkentsék a benzin árát a kereskedők, majd megfenyegette őket

A kormánypártok kommunikációs igazgatója már meg is szabta, mennyivel csökkenjenek az üzemanyagok árai    Fotó: MTI

Menczer Tamás azt mondta, ha ez nem történik meg, akkor támogatják a kormányt a szükséges lépések megtételében. Sőt, odáig ment, hogy azt is megszabta, mennyivel kelljen kevesebbet fizetni a benzinkutakon:

a benzin árát 24, míg a gázolajét 11 forinttal kellene csökkenteni – fűzte hozzá.

Majd jött a szokásos békepárti lózunggyűjtemény. Menczer azt hangsúlyozta, hogy

a magyar családoknak háborús inflációt, háborús árakat kellett és kell elszenvedni, erre pedig a megoldást csak a béke jelenti.

„De a jelenlegi háborús időkben is az a céljuk, hogy minden eszközükkel és erejükkel megvédjék a magyar családokat” – tette hozzá.

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

teuton
Csak szolok az olvasni tudo es szamokat ismerö közönsegnek: A gaz ara a 2022 (haboru) elötti alatt van. Europaban, nem Orbanisztanban!!! Az inflacio pedig 2,4%. Az arakat es bereket pedig nem diktatorok szabjak meg! Szoval ennyit a Goebbels Toni propagandaminiszter szocsövenek a magömlesehez...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nessy
"Megteszi a kormány a szükséges intézkedéseket"! Le csökken a 27% ÁFÁt 20%-ra? Vagy az üzemanyag literjében lévő 45% adót 35%-ra?
nejlontacskó
Ugyan már Tamás báttya, milyen háborús inflációról hadoválsz össze vissza!
A többi ukrajnával szomszédos országot, miért nem sújtja?
Hülyeségben az öt éves tervet, két mondat alatt képes vagy túlteljesíteni!
Igaz, ez is, egyfajta eredmény...
Clavigo
...kedves nézőink.. ! sporthíreinket hallották.. Feltört ez csávó is,,mint a szennyvíz...
balos
@Clavigo: Nem véletlen,hogy 1 sport-bafingótol lehet a legjobb vicceket hallani!Azért tartják,mert a Ludas Matyi már veszélyes lenne a csóti-ducsére!Olyan sötét szerencsétlen,hogy a német brikettel akart tejet forralni a mikróban!
Nessy
Drága Menczer Tamás! Ma este az M% csatornán az 1984 c. filmet vatítik! Nézze meg,.
rücsü41
Ha Menczer diktatúrában érzi magát akkor képzeljük el, hogy egy átlagos ember mit érezhet ebben a rendszerben?Úgy érezheti, hogy itt teljesedhet ki egyénisége a legteljesebben, mert itt a szabadság uralkodik.Gondoljanak bele, hogy ténylegesen szabadság és egyenlőség és testvériség uralkodik ebben az országban, vagy Orbán az egyeduralkodó, aki mindenben, mindenki felett uralkodik és dönt, akkor amikor az Országgyűlés helyett Orbán hozhat törvényerejű jogszabályokat, amit később amikor már elmúlt a vész megerősíttet az Országgyűléssel?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.