A magyar Netflixen egy régóta várt sci-fi folytatása tarol, de a nézők elégedetlenek vele

Igazából a kritikusok is, szóval igazi felhőtlenséget ez sem tudott kiváltani. Viszont a nézettséget hozza a Netflixnek, így megvan az aranyérem.

Közben az egyik magyar filmet három hete nem tudják kirobbantani a top 5-ből

Ahogyan nemrég beszámoltunk róla, egy hónap sincs hátra, és az HBO Maxból sima Max lesz május 21-étől. Ez nem csak névben, hanem tartalomban is hoz átalakulást. Kiderül, hogy így erősebb konkurenciát tudnak-e jelenteni majd a Netflixnek.

A Netlfix közben köszöni szépen, jól elvan, mivel a 9 millió új előfizető a nyereséget is látványosan megnövelte.

Viszont lássuk, hogy a felhasználók a pénzükért mit kapnak mostanában. Ismét összegyűjtöttük, hogy mik a legnézettebb alkotások a magyar Netflixen!

Zack Snyder ugyebár olyan alkotásokat tett le az asztalra, mint a 300, a Watchmen, vagy a Zack Snyder: Az Igazság Ligája. (Utóbbi ugyebár a vágatlan verzió.) Most a Netflix engedte elszabadulni, és jött a Rebel Moon. Ennek az első része volt a Tűz gyermeke, míg a második, A sebejtő nem olyan rég debütált a streamóriásnál. Persze rögtön első helyre került a magyar Netflixen is. A kritikusok szerint kikapcsolt aggyal szórakoztató tud lenni, és egy látványos csatában is részünk lesz, de többet ne várjunk tőle. Az IMDb-n sem kapott túl nagy felpontozást.
Kattints a további képekért!

A tini-romantika még mindig képes tarolni. Ismét megmutatjuk, hogy mely filmekre kaptak rá a nézők a magyarországi Netflixen!

Leadfotó: Flickr – Illusztráció

Oldalak

Sztárok
Ismét megjelent a lista azokról, akik a leginkább mozgásban tudják tartani az internet népét. Dancsó Péter meglepő helyen végzett, de nem a lista elején kell keresni.
Sztárok
A korábbi magyar szépségkirálynőt a tengerparton kapták lencsevégre, méghozzá nem akármilyen szituációban.