BBC: brit katonákat vezényelhetnek a Gázai övezetbe a segélyek eljuttatása miatt
Kisebb károk keletkeztek a megtámadott brit tankerben
Kisebb károk keletkeztek abban a brit tankerben, amelyet a húszi lázadókat tömörítő al-Allah iszlamista mozgalom támadott meg a Vörös-tengeren. Az Egyesült Államok közel-keleti műveleteiért felelős Középső Parancsnoksága (CENTCOM) szombaton hajnalban arról számolt be, hogy az Irán által támogatott húszi terroristák három ballisztikus rakétát lőttek ki az ellenőrzésük alatt álló jemeni területekről a Vörös-tengeren közlekedő két hajó felé. A panamai zászló alatt futó brit Andromeda Star olajszállítóban kisebb károk keletkeztek, de folytatja útját. A másik megtámadott hajó az Antigua és Barbuda lobogója alatt közlekedő MV Maisha volt, amelyet nem találtak el.
A húszik tavaly november óta mintegy ötven hajót támadtak meg, egyet eltérítettek, egyet pedig elsüllyesztettek. A támadások azonban egyre ritkábbak az Egyesült Államok válaszcsapásai, valamint a térségben közlekedő kereskedőhajók számának a csökkenése miatt, miután sok vállalat inkább körbehajózza Afrikát, annak ellenére, hogy ez sokkal költségesebb és időigényesebb is.
Brit katonákat vezényelhetnek a Gázai övezetbe
A BBC értesülései szerint brit katonákat vezényelhetnek a Gázai övezetbe, hogy segítsenek a segélyek eljuttatásában egy új tengeri útvonalon keresztül. Az Egyesült Államok azt mondta, hogy amerikai erők nem mennének a partra, és egy meg nem nevezett „harmadik fél” egy úszó gáton keresztül vezetné a teherautókat a partra.
Úgy tudni, hogy az Egyesült Királyság fontolgatja, hogy brit csapatokat bíz meg ezzel, amikor a segélyfolyosó a jövő hónapban megnyílik. Állítólag még nem született döntés, és a kérdés még nem került a miniszterelnök asztalára.
A védelmi minisztérium és az izraeli hadsereg nem kívánt nyilatkozni.
- 04:15 Mindenkin múlik, hogy biztonságos legyen az élet az anafilaxiás allergiások számára
- 03:35 „Olyan érzés, mintha elárultak volna” – Tucheltől a bíró és a partjelző is bocsánatot kért a legvitatottabb jelenet után
- 21:35 Hszi Csin-ping megérkezett Budapestre
- 21:31 Döntőbe jutott a Konferencia Ligában a Fradi csoportellenfele
- 21:13 Momentum: állami támogatásból vett Teslát a Városi Civil Alap pénzéből egy ferencvárosi sportegyesület
- 21:02 A nap legfontosabb hírei – 2024. május 8.
- 20:49 A BL-döntő küszöbén volt a Bayern, de Neuer óriási hibája után három perc alatt fordított a Real
- 20:37 Az MSZP kilépett az összefogásból Józsefvárosban, és polgármesterjelöltet indít Pikó András ellen
- 20:20 30 évvel ezelőtti fotót mutatott magáról a Házasság első látásra Hildája
- 19:59 Hien a tévézésről: Volt, hogy odajött a műsorvezető, hogy wow, Hien, de szexi vagy, megyek Thaiföldre jövőre
- 19:31 „Maguknak arra sem válaszolnék, hogy nappal van vagy este” - Vidnyánszky Attila dührohamot kapott, amikor az RTL arról akarta kérdezni, miért nem hívta fel Kulka Jánost
- 19:31 Egy ötéves kisfiú három ujját roncsolta szét egy játék a dunakeszi majálison
- 19:22 Az Ipswich menetelése mellett minden idők egyik legbutább edzőváltása miatt emlékezünk majd a Championship-idényre
- 18:55 Kunadacsnál került szem elé egy elég ritka bogár
- 18:50 A fideszes Németh Zsolt szerint, ha nem lennénk NATO-tagok, most mi állnánk háborúban Oroszországgal
- 21:35 Hszi Csin-ping megérkezett Budapestre
- 17:32 Pogány Judit a fenntarthatóságról: Én éjszaka is kukázom a színészbüfében, 30 éve vettem az utolsó kabátot, és nem is akarok már váltani
- 17:32 „Ugyanabba az iskolába már nem szeretnék visszamenni” – hazaengedték a bőnyi általános iskolában megkéselt lányt
- 15:47 Szabó Tímea tibeti zászlót helyezett ki Hszi Csin-ping érkezése előtt
- 19:31 Egy ötéves kisfiú három ujját roncsolta szét egy játék a dunakeszi majálison
- 13:12 Újabb brutális támadás Németországban: hátulról fejbe vágtak egy politikusnőt
- 13:20 Itt vannak a töriérettségi nem hivatalos megoldásai
- 19:59 Hien a tévézésről: Volt, hogy odajött a műsorvezető, hogy wow, Hien, de szexi vagy, megyek Thaiföldre jövőre
- 20:37 Az MSZP kilépett az összefogásból Józsefvárosban, és polgármesterjelöltet indít Pikó András ellen
- 15:07 Fizetésképtelen a csornai napelemgyár, épp most ég el benne több mint 10 milliárd forint állami hitel