Élő Nagyvilág

BBC: brit katonákat vezényelhetnek a Gázai övezetbe a segélyek eljuttatása miatt

AFP
AFP

Kisebb károk keletkeztek a megtámadott brit tankerben

Kisebb károk keletkeztek abban a brit tankerben, amelyet a húszi lázadókat tömörítő al-Allah iszlamista mozgalom támadott meg a Vörös-tengeren. Az Egyesült Államok közel-keleti műveleteiért felelős Középső Parancsnoksága (CENTCOM) szombaton hajnalban arról számolt be, hogy az Irán által támogatott húszi terroristák három ballisztikus rakétát lőttek ki az ellenőrzésük alatt álló jemeni területekről a Vörös-tengeren közlekedő két hajó felé. A panamai zászló alatt futó brit Andromeda Star olajszállítóban kisebb károk keletkeztek, de folytatja útját. A másik megtámadott hajó az Antigua és Barbuda lobogója alatt közlekedő MV Maisha volt, amelyet nem találtak el.

A húszik tavaly november óta mintegy ötven hajót támadtak meg, egyet eltérítettek, egyet pedig elsüllyesztettek. A támadások azonban egyre ritkábbak az Egyesült Államok válaszcsapásai, valamint a térségben közlekedő kereskedőhajók számának a csökkenése miatt, miután sok vállalat inkább körbehajózza Afrikát, annak ellenére, hogy ez sokkal költségesebb és időigényesebb is.

Brit katonákat vezényelhetnek a Gázai övezetbe

A BBC értesülései szerint brit katonákat vezényelhetnek a Gázai övezetbe, hogy segítsenek a segélyek eljuttatásában egy új tengeri útvonalon keresztül. Az Egyesült Államok azt mondta, hogy amerikai erők nem mennének a partra, és egy meg nem nevezett „harmadik fél” egy úszó gáton keresztül vezetné a teherautókat a partra.

Úgy tudni, hogy az Egyesült Királyság fontolgatja, hogy brit csapatokat bíz meg ezzel, amikor a segélyfolyosó a jövő hónapban megnyílik. Állítólag még nem született döntés, és a kérdés még nem került a miniszterelnök asztalára.

A védelmi minisztérium és az izraeli hadsereg nem kívánt nyilatkozni.

Olvasói sztorik