Napokkal korábban kitoloncolták a ferihegyi úti balesetben érintett hét nepáli állampolgárt

2024.04.27. 10:22
Napokkal korábban kitoloncolták Magyarországról azt a hétfős nepáli csoportot, akik április 18-án Budapesten, a ferihegyi úti halálos balesetet okozó járműben utaztak. A külföldieket egy 21 éves moldáv embercsempész hozhatta vissza. A rendőrség továbbra is keresi a nepáli állampolgárokat.

Mint írtuk, április 18-án, 22 óra körül Budapest XVIII. kerületében, a 4-es főút Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető szakaszán nekicsapódott egy külföldi autó a szemből érkező járműnek. A magyar rendszámú kocsiban egy középkorú férfi és egy nő is meghalt.

A külföldi rendszámú járművet egy 21 éves moldovai állampolgár vezette, a helyszínről ő és hét nepáli utasa is elmenekültek. A rendőrség segítségnyújtás elmulasztása miatt adott ki körözést ellenük.

Az RTL Híradó úgy tudja, hogy a nepáli állampolgárokat az autóban hagyott hivatalos papírok buktatták le. A rendőrség szerint a külföldi csoportot négy nappal a baleset előtt Bács-Kiskun vármegyében kapták el, majd kitoloncolták őket. A gyanú szerint a 21 éves moldáv embercsempész hozhatta vissza őket Magyarországra. 

Máron René ügyvéd valószínűnek tartja, hogy a nepáliak ismét próbálkoznak majd. Kifejtette, hogy továbbra is Németország a leggyakoribb úti cél. Az embercsempészek a kitoloncolás után is újból próbálkoznak, mivel addig nem kapják meg a pénzüket, amíg nem járnak sikerrel.

A baleset elkövetőit továbbra is keresik a rendőrök. Ha letartóztatják őket, akkor a nepáliakat kitoloncolhatják, míg a moldáv embercsempész Magyarországon kerülhet börtönbe.