Több mint 4000 békásmegyeri panelház férne el a világ legnagyobb barlangjában

GettyImages-1211899919

Nemcsak elképzelhetetlenül óriási méretei, hanem mesébe illő története miatt is egyedülálló a világ legnagyobb barlangja. Hogy miért? Leginkább azért, mert a hatalmas képződményt egy szegény legény találta meg egy sűrű erdő közepén. Csak nem a magyar népmesékben, hanem Vietnámban, igaziból.

Egészen a kilencvenes évekig nem is tudtak a Son Doong létezéséről, aztán amikor Hồ Khanh vietnámi favágó teljesen véletlenül belebotlott, átírta vele a történelmet. Merthogy addig a napig, amíg 1990-ben rá nem bukkant a gigantikus méretű barlangra, a maga 9,5 millió köbméterével a malajziai Szarvas-barlang tartotta a világ legnagyobbjának rekordját. Hol volt ekkor a teljes valójában még felfedezetlen Son Doong, amelyről akkor még csak senki nem is sejtette, hogy

a bolygónk addigi legméretesebbjénél is négyszer nagyobb!

Feledhető felfedezés

A Son Doongnak nemcsak a mérete hihetetlen, hanem a felfedezésének a története is. Ugyan már említettük azt a helyi férfit, akinek véletlenül akadt az útjába a barlang, de valójában az ő szerencséje még csak a kezdet volt, ami után hosszú évekig nem történt semmi. A favágással foglalkozó Hồ Khanh ugyanis, amikor észrevett a Phong Nha-Ke Bang Nemzeti Park dzsungelének egyik mészkő szikláján egy nyílást, annak ellenére tovább sétált, hogy hallotta a mélyben zubogó folyó zaját, és érezte a bentről fújó szelet.

Néhány nappal később, az otthonába visszatérve már el is felejtette az egészet.

Hồ Khanhnak (balra) köszönhető a barlang felfedezése
Hồ Khanhnak (balra) köszönhető a barlang felfedezése1theKs / Wikimedia Commons

Így lett a világ legnagyobb barlangja

Igen ám, de aztán a brit barlangászexpedíció csapatának két tagja, Howard és Deb Limbert épp felfedező expedícióra érkezett a környékre, akiknek Khanh megemlítette, hogy talált egy barlangot. A két barlangász a hír hallatán annyira lelkes lett, hogy

a favágó segítségével próbáltak újra a nyomára bukkanni, sikertelenül.

Mígnem évekkel később Khanh egy újabb élelemgyűjtő körútján ismét bele nem botlott korábbi felfedezésébe, amelyről azonnal szólt Limbertéknek. 2009-ben így már hárman meg még egy csapat szakember tért vissza a barlanghoz, és ebben az évben, miután hivatalosan is fel és megmérték a gigantikus üreget, április 14-én már a világ legnagyobb barlangjának is nyilvánították. Négy évvel később pedig ezt már a Guinness Világrekordok Szervezete is hitelesítette. 

A vietnámi barlangot 2009-ben nyilvánították a világ legnagyobbjának
A vietnámi barlangot 2009-ben nyilvánították a világ legnagyobbjánakHoratio Tsoi / Getty Images Hungary

Hihetetlen méretek

Noha sokan máig összetévesztik a Son Doongot a Kentucky nyugati részén található nemzeti park Mammoth Cave nevű barlangjával, utóbbi valójában a világ leghosszabb ismert barlangrendszere „csupán”.

A Son Doong barlang teljes hossza közel 9 kilométer, térfogata pedig eléri a 38,5 millió köbmétert.

Hogy ezeket a méreteket érzékelni is tudjuk, végeztünk egy hozzávetőleges számítást: arra voltunk kíváncsiak, hogy a mi szemünkkel látott, óriási panelek vajon hányszor férnének el ebben a természetes képződményben. A ház magasságát 30, a szélességét 15, a hosszúságát pedig 20 méterrel számoltuk. Így jött ki, hogy egyetlen tízemeletes panelház 9000 köbméter, amelyből

4278-at „tudnánk” elhelyezni a barlangban.

A Son Doongnak vannak olyan járatai, amelyek magassága meghaladja a 200 métert, és több mint 150 méter szélesek. Egyes pontokon a barlang teteje beomlott, így olyan ablakok jöttek létre, amelyek segítségével napfény juthat a hatalmas üreg belsejébe.

A barlang egyes járatainak magassága több mint 200 méter
A barlang egyes járatainak magassága több mint 200 méterHoratio Tsoi / Getty Images Hungary

Káprázatos föld alatti világ

Ami azonban a mérete mellett a Son Doongot még különlegesebbé teszi, az maga a barlang rejtette, káprázatos föld alatti világ. Óriási belsejét hatalmas, szemet gyönyörködtető, több mint 80 méter magas cseppkő ékesíti, saját ökoszisztémájával és időjárásával, no és páratlan szépségű őserdőivel a világ egyik legkülönlegesebb képződménye.

A hatalmas és igen bonyolult barlangrendszert az a föld alatti folyó hozta létre, amelynek végét még egyetlen felfedező sem tudta azonosítani.

A biológusok több mint 200 növényfajt találtak a Son Doongban, köztük algákat, mohát, szőlőt, cserjéket, valamint kicsi meg akár 30 méter magasra nőtt fákat.

Ha szeretnéd tudni, hol található a világ legnagyobb bányája, ajánljuk figyelmedbe a több mint 4 kilométeres függőleges mélységű Mponengről szóló cikkünket is.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek