szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Nem volt jó a hangulat a kínai és az amerikai vezetők tárgyalásain, de a mostani helyzetben már azt is értékelni kell, hogy leülnek egyáltalán egymással.

Miután Joe Biden tavaly ősszel fogadta Hszi Csin-ping kínai elnököt, most Antony Blinken amerikai külügyminiszter látogatott el Pekingbe. Ott az elnök mellett Vang Ki külügyminiszterrel tárgyalt, és ugyan nagyon szépen megfogalmazott udvarias szavakat mondott az ezt követő sajtótájékoztatón mindenki – például arról, hogy aktív diplomáciára van szükség és a két országnak nem riválisnak, hanem partnernek kell lennie –, de az is egyértelművé vált, hogy súlyos ellentétek vannak.

A BBC tudósítása szerint Blinken felszólította a kínai tárgyalópartnereit, ne támogassák tovább Oroszországot az Ukrajna elleni háborúban. Kína tagadja, hogy segítséget adna Oroszországnak, de az USA szerint elektronikai, valamint kémiai termékekkel és rakéták alkatrészeivel is kisegítik az oroszokat.

Vang Ji is arról beszélt a találkozó után: ugyan stabil a kínai-amerikai kapcsolat, de „a negatív tényezők továbbra is gyarapodnak”.

Órákkal a találkozó után Tajvan arról számolt be, hogy Kína huszonkét repülője közelítette meg a szigetet, a felük pedig át is lépte a tengeri demarkációs vonalat. Az amerikai kormány pedig bejelentette, hogy intézkedett 6 milliárd dollár értékű új katonai beszerzésről Ukrajna támogatására.