A Magyar Péternél mutatkozó Donáth Anna felszámolja a Momentumot

Donáth Anna látható a képen.

Fényképet posztolt a Momentum elnöke, Donáth Anna arról, kilátogatott a Tisza Párt alelnökének rendezvényére. Ezt azzal indokolta, hogy fontos neki pedofilok elleni küzdelem.

Úgy látszik, nem érti, hogy ezzel még inkább a szakadékba vezeti a liberális pártját. Különös pálforduláson ment át Donáth Anna. A hírek szerint az aláírásgyűjtéssel is vergődő Momentum elnöke elment annak az embernek a demonstrációjára, akinek felbukkanása épp abban segít, hogy a Momentum megszűnjön.

A gyermekvédelem termszetesen fontos, bár nem biztos, hogy erre az a Magyar Péter az alkalmas személy, aki a bukott feleségével együtt kiteregette a családi szennyest. Donáth először úgy reagált Magyar felbukkanására, hogy bírálta, amiért közelebb áll hozzá Orbán Európa-politikája, mint az ellenzéké. Pár nap múlva már azt mondta, hogy keresni kell a közös pontokat.

Arra nem tért ki, hogy melyek lennének a közös pontok.

  • A túlárazott szerződések aláírása?
  • Hogy az ukránok és az amerikaiak csinálták a háborút?
  • Hogy nem fontos a demokratái a és a jogállam?

Orbán Viktor lesz Donáth Anna hőse is? Minden felmérés szerint a parlamenti küszöb környékén küzd a Momentum. Magyar Péter elsősorban tőlük, és a Kutyapárttól visz el szavazatot. Ha ezek után a párt elnöke elmegy Magyar rendezvényére, az a totális politikai vakság, vagy a Momentum tudatos felszámolása.

Az utóbbi pár napban a Momentum elvesztette az összes előválasztást. Donáth az EP-listavezetés után maga alá gyűrte pártja fővárosi listavezetői posztját is. Önálló listán indulnak Budapesten, miközben az általuk támogatott főpolgármester a DK-MSZP-Párbeszéd-Zöldek közös listán indul.

A Momentum bajban van. Ha nem tudják összegyűjteni az induláshoz szükséges aláírást, vagy ha 5 százalék alá szorulnak, az azt jelenti, hogy az SZDSZ után a második szabadelvű kísérlet is elbukik. Hosszú évekre megszűnik a liberalizmus Magyarországon. Donáth Anna láthatóan ezt nem érzékeli. Talán a többiek még tudnak szólni neki.

Maradj tájékozott, olvass tovább! Az Ellenszél további cikkeiért kattints ide!

loading...