Észak-Korea szerint a világon az Egyesült Államokban a legrosszabb az emberi jogok helyzete, ahol rendszerszintű elnyomás van, etnikumok és vallások közötti konfrontáció zajlik - közölte az ázsiai ország külügyminisztériumi szóvivője, akinek szavait a KCNA észak-koreai hírügynökség idézte.
Az illetékes azután nyilatkozott, hogy az amerikai külügyminisztérium április 23-án ismertette a világ emberi jogi helyzetével foglalkozó jelentését, beleértve Észak-Koreát is - írja az MTI.
Az észak-koreai hírügynökség beszámolója szerint a phenjani külügyminisztérium "határozottan elítéli és elutasítja az Egyesült Államok külügyminisztériumának úgymond emberi jogi jelentését, ami hazugságokon és hamisításokon, előítéleteken és ellenségeskedésen alapul. " Az észak-koreai külügyminisztérium a washingtoni jelentést a belügyekbe való beavatkozásnak nevezte és jelezte: Phenjan megtorló intézkedéseinek "nincs határa".
A phenjani külügyminisztérium szerint az Egyesült Államokban "folytatódik az emberi jogok súlyos megsértése, beleértve az emberek rendszeres elnyomását, az etnikai, fajok és vallások közötti konfrontációt, továbbá különféle erőszakos bűncselekményeket".
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Rettenetes tragédia: az anyja szeme láttára halt meg egy öt hónapos csecsemő Rettenetes tragédia történt a windsori Legolandban: egy öt hónapos gyereknek állt meg a szíve, ám hiába érkezett szinte azonnal a segítség, a baba nem élte túl.
- Már a brit egyetemet is letarolja az Izrael-ellenes hullám A londoni SOAS Egyetem előtti füves területet a hét eleje óta egy maroknyi sátor tarkítja, palesztin zászlókkal és a gázai tűzszünetet követelő jelszavakkal. Hasonló látvány fogad Nagy-Britannia más egyetemein is, és eddig a tiltakozások békésen zajlanak, és a rendőrség békén hagyja a tüntetőket, ellentétben az Egyesült Államokkal, Franciaországgal és más országokkal.
- Szokatlanul kedves dolgokat írt Zelenszkij Orbánról, mi történik itt? Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en jelentette be, hogy szerdán hosszú és tartalmas beszélgetést folytatott Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel.
- Borzalmas ámokfutást rendeznek az oroszok Ukrajnában Oroszország ismét tömegesen támadta a levegőből Ukrajna energetikai rendszerét - közölték szerdán Kijevben.