A kormánypártok EP-listavezetője ugyan nagy hanggal bejelentette korábban, bármelyik másik listavezetővel leül vitázni, ám már az első alkalommal közölte, nem vesz részt a Partizán által szervezett vitán.
Gulyás Márton minden érdekelt, az EP-választáson induló párt listavezetőjének levelet küldött. Ebben bejelentette, hogy a Partizán jelölti vitát kezdeményez az EP-választáson induló, magyarországi pártok listavezetői számára. Az esemény során a csatorna első számú médiapartnere a 24.hu lesz.
„A vitát nagylétszámú, 1500 fős élő közönség előtt tervezzük megszervezni; az online közvetítésben pedig nagyságrendileg 1 millió néző elérését tudjuk reálisan vállalni. Ezen kívül az esemény részletes írásos feldolgozásával a 24.hu oldalán keresztül további 1 millió olvasó elérését célozzuk meg. A logisztikai kihívások miatt a vita lehetséges időpontja május 17-e (péntek) tud kizárólag lenni, a késő délutáni/kora esti órákban” – írta Gulyás Márton.
Az első adandó alkalommal kiderült, senkivel sem fog vitázni Deutsch Tamás Fotó: Facebook/Deutsch Tamás
A vitán történő részvételt transzparens feltételekhez kötötték, miszerint minden, listát állítani képes, és a megfelelő számú aláírást összegyűjtő jelölő szervezetet, amelynek indulását az NVI jóváhagyta, és amelyek a közvélemény-kutatások legfrissebb becslései átlagában meghaladják a 3,5 %-ot, meghívjuk a vitára. A vitán a jelölőszervezet(ek) listavezetője részére biztosítják a részvételt, valamint a kandidáló jelölőszervezetet az elmúlt években az NVI a választás rendjének megsértése miatt súlyos elmarasztalása miatt nem szankcionálta.
A felkérést ennek szellemében továbbították (ABC sorrendben) a következő listavezetők nyilvánosan elérhető email címére:
* Deutsch Tamás (Fidesz)
* Dobrev Klára (DK-MSZP-P)
* Donáth Anna (Momentum)
* Le Marietta (MKKP)
* Magyar Péter (Tisza)
* Toroczkai László (Mi Hazánk)
Tekintettel arra, hogy a vita megszervezésének logisztikája tízmilliós nagyságrendű költség, amelynek biztosítása a szervezők feladata, ezért arra kérték a meghívottakat, hogy válaszlevél formájában, április 26-án (péntek) 17:00-ig szíveskedjenek jelezni, hogy a vitán történő részvételükre számíthatnak-e.
Nos, a nagy garral szinte mindenkit vitára hívó Deutsch Tamás már be is jelentette, hogy ENNYI, ő bizony nem lesz jelen ezen az eseményen. Holott korábban világossá tette, az európai parlamenti választásokon induló pártok listaállításának lezárultát követően minden listavezetővel kész vitázni. A bátorsága azonban eddig tartott, míg az indokai a szokott lózungokat tartalmazzák: Soros, dollármédia, háború-, bevándorlás-, és genderpárti…
„Az Önök csatornáját – a saját bevallásuk szerint is – Soros György hálózata finanszírozza. A dollármédia, így Önök is, pontosan azt teszi, amit a finanszírozóik elvárnak tőle. Nyíltan háborúpárti, bevándorláspárti és genderpárti pártpolitikai álláspontot képviselnek. Mindezek alapján, ahogy eddig, úgy most és a jövőben sem kívánok az Önök politikai tevékenységéhez semmilyen formában sem asszisztálni”
– olvasható Deutsch Facebook-posztjában.
Erre mondják azt, bátorságból és igazmondásból ENNYI!
31 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Mióta?
cdn.blog.hu/ke/kettosmerce/image/12421601_10208282624607048_625835228_n.jpg
Új hozzászólás