támogatás;szabályok;otthonfelújítás;

Megjelentek az otthonfelújítási program részletei

Több ponton is fontos változtatások történtek.

Finomítottak a feltételeken, így a legmagasabb jövedelmű járásokban is hozzá lehet jutni a legmagasabb vissza nem térítendő támogatáshoz, ha az igénylő keresete alacsony - derül ki a várhatóan június 3-tól induló Otthonfelújítási Program részletes szabályainak tervezetéből, amelyről hvg.hu készített egy elemzést.

Az eddig ismert feltételeket több lényeges ponton is módosították. A 108,24 milliárd forintos keretösszegű támogatás segítségével elviekben közel 20 ezer hazai, 1990. december 31-e előtt épült, életvitelszerűen lakott, akár többlakásos családi ház energiahatékonyságán javíthatnak a tulajdonosok.

A projektről korábban lapunk is beszámolt. Steiner Attila, az Energiaügyi Minisztérium energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkárának bejelentése szerint egymillió forint önrész mellett maximálisan hatmillió forintos támogatás vehető igénybe, amelynek fele kamatmentes hitel, másik fele vissza nem térítendő támogatás. A korábbi tervek úgy szóltak, hogy az ígért hatmillió forintnak a vissza nem térítendő támogatás és a kedvezményes hitel közötti megoszlási aránya a jövedelemtől és a járás fejlettségétől függ, 2,5-3,5 millió forint között szóródhat. Tehát minél magasabb egy járásban a jövedelem, annál kisebb az ott élők vissza nem térítendő támogatásának az összege, és annál nagyobb a felveendő hitel - többek között ezen finomítottak most. Korábban azt is bejelentették, hogy a törlesztőrészlet 25-36 ezer forint lesz, a hitelt 8 éven belül kell visszafizetni. Igényelni a kereskedelmi bankok MFB Pontjain lehet majd. A beruházásnak 30 százalékos energiamegtakarítást kell hoznia, ezt igazolni is kell a beruházás előtt és után egyaránt elkészített, egy-egy energetikai tanúsítvány segítségével.

A most nyilvánosságra bocsátott tervezet több ponton is változtat az eddigi előrejelzéseken. E szerint olyanok is hozzájuthatnak a maximális, 3,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatáshoz, akik magas jövedelmű járásban élnek, de ők maguk kevesebbet keresnek, mint a tavalyi bruttó átlagkereset 70 százaléka, ez 399 840 forint.

A változtatás ugyanakkor vice versa is érvényes: hiába lakik valaki a legalacsonyabb jövedelmű járások egyikében, ha saját (és adóstársával közös) havi bruttó fizetése meghaladja a tavalyi átlagos bruttó jövedelem 130 százalékát (742 560 forintot). Ebben az esetben csak a legalacsonyabb mértékű vissza nem térítendő támogatáshoz juthat hozzá, azaz legfeljebb 2,5 millió forintot kap az államtól.

Szintén fontos változás, hogy

ha egy pályázó eléri a 40 százalékos energiahatékonysági javulást a beruházással, úgy a vissza nem térítendő támogatás aránya további 5 százalékkal nőhet. 

A lap értelmezése szerint így például az a pályázó, aki jogosult a legmagasabb összegre, akár 3,8 millió forint vissza nem térítendő támogatáshoz is juthat, a legalacsonyabb támogatási kategóriába esők pedig akár 2,8 millió forintot is kaphatnak a 40 százalékos energiamegtakarítás elérése esetén.

Kiderültek további részletek is. A támogatásra pályázóknál vizsgálni fogják jövedelemarányos törlesztőrészlet-mutatót, amelynek célja a túlzott eladósodás kockázatának csökkentése. Ez azt mutatja meg, hogy a hiteligénylő jövedelmének maximálisan mekkora része fordítható törlesztésre. A pontos értéket a jegybank határozza meg, jelenleg a nettó jövedelem legfeljebb 50 százaléka lehet a havi törlesztő a lap szerint.

A kivitelezésre kizárólag azon vállalkozásokkal lehet majd szerződni, amelyek szerepelnek az ÉMI Építésügyi Minőség-ellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. nyilvántartott kivitelezői regisztrációs listáján. Ennek feltételeit külön regisztrációs felhívásban rögzítik majd.

A pályázóknak a szerződés létrejöttét követő két éven belül be kell fejezniük a beruházást.