A hűvösebb hajnalt követő gyors délelőtti melegedés, nagy hőingás sokak számára megterhelő lehet.
Veszélyes időjárási jelenség előfordulásának ma alacsony a valószínűsége, azonban napközben néhol erősen felhős lesz az ég, így északon, északkeleten, keleten egy-egy zápor-zivatar nem kizárt - közölte a HungaroMet Nonprofit Zrt.
Mint írják, később szakadozik ez a felhőzet, illetve gomolyfelhők képződnek, emellett több órára kisüt a nap. Délután is csak kevés helyen alakulhat ki zápor, északkeleten kis eséllyel zivatar. Az ország nyugati felén megélénkül, a Dunántúl északnyugati részén meg is erősödik a déli szél. A hőmérséklet délután 19 és 23, késő este 9, 15 fok között valószínű.
Az orvosmeteorológiai előrejelzés szerint fronthatással nem kell számolni, de a magasban zajló több fokos melegedés miatt az időjárás-változásokra különösen érzékenyen reagálóknál melegfronti hatások tapasztalhatók. Többek között fejfájás, teljesítőképesség-csökkenés, vérnyomásváltozás tapasztalható, de akár ingerlékenyebbekké is válhatnak.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Öten távoznak Újpestről
- Virág Judit: a Covid-járvány megdöbbentően növelte az árverések iránti érdeklődést
- Súlyos vád érte az orosz védelmi minisztérium személyzeti főnökét
- Szoboszlai és a többiek – így reagált a külföld a magyar Eb-keretre
- Tanítás és tanulás az MI segítségével – újra megnyílt a ProSuli pályázata
- Elhunyt Alice Munro Nobel-díjas írónő