FÜLES

Szerző K. C.

Létrehozva: 2024.04.27.
Módosítva: 2024.04.27.

Véget ért a Házasság első látásra: Kiderült, melyik párok maradtak együtt

Hatalmas fordulatok után meglepetéssel ért véget a nagy sikerű műsor.

A hat héten át tartó sorsfordító kísérlet a végéhez ért. Három pár már döntést hozott, de ugyanennyien még hátravoltak a péntek esti adásban. 

esküvő
Fotó: tv2

Petra és András még a kísérlet előtt feladták. Nelli és János nem találta meg a közös hangot, így ők is véget vetettek a házasságuknak. Gyöngyi és Csaba viszont egyértelműen az igen mellett döntött. 

„Szerintem én kaptam a legtöbbet, az összes ember közül ebben az egész kísérletben, mert én lezártam egy komoly múltat. S ebben az a jó, hogy Gyöngyi a főszereplője ennek” – mesélte Csaba.

Peti végső vallomást tett Enikőnek, majd levette a gyűrűjét. Geri és Bogi kapcsolata nem indult egyszerűen, a végén nem is zárult happy enddel a történetük. Már csak egy páros maradt: Hilda és Laci, akik az elejétől fogva jól megvoltak együtt, de végül ők is a válás mellett döntöttek. 

A mérleg tehát elég vegyes: Gyöngyi és Csabi házassága volt az egyetlen, ami a műsor végén nem végződött válással, Enci és Peti, illetve Hilda és Laci a házasságon kívüli kapcsolatot választották, Nelli és János, illetve Bogi és Geri egy igen és egy nem válasz után szakítottak, míg Petra és Andris mindketten nemet mondtak a közös életre, és már a műsor vége előtt szétmentek. 

 

origo.hu

Testőrök között lapító, félelmében hasmenést kapó Magyar Péter és társai - itt vannak a legújabb mémek!

origo.hu

Orbán Viktor az ukrán elnökkel tárgyalt

metropol.hu

Áll a bál a Bajnokok Ligájában! Kinyírta a bíró a PSG-t?

hirtv.hu

Átfogó támadásba kezdett Oroszország

life.hu

Met-gála 2024: ezek a sztárok alaposan mellényúltak, ők voltak a legrosszabbul öltözöttek

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

origo.hu

Mikes Anna elképesztő formában, a legrövidebb szoknyájában tért vissza

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Végleg szertefoszlott a remény, bejelentést tett a királyi család szóvivője

FÜLES

Mégis lesz esküvő? Kibékülhetett egymással a magyar sztárpár

FÜLES

A Házasság első látásra sztárjai végre elárulták, mi van köztük

FÜLES

A sztárjósnő elárulta a sikeres érettségi titkát: „A zsebükbe tegyenek babérlevelet...”