Nyikolaj Bulganyin aggodalmakkal telten ébredt 1957. december 10-én. Félelmét rögtön megosztotta Konrad Adenauerrel: holnap talán már késő lesz! A magyar lapok kiemelten foglalkoztak a nyilatkozattal, amelyben a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke természetesen a NATO tevékenységével riogatott. A szovjet-orosz kommunikációban azóta is összekapcsolódnak a „NATO” és a „fenyegetés” fogalmak. Bulganyin óta mégis sokat változott a világ. Az akkor nyolcéves védelmi szövetség április 4-én már a hetvenötödik születésnapját köszönthette. Felemelkedésében nagy szerepet játszott nyugatiak és szovjetek egymástól való kölcsönös rettegése. Ebben viszont nincs akkora változás. Vlagyimir Putyin egyebek közt a NATO-tól való félelmével indokolta az Ukrajna elleni agressziót, mégis épp ezzel érte el a védelmi szövetség finnekkel és svédekkel való bővülését. Paradox módon? Vagy teljesen kiszámítható volt az egész?
Bulganyint eközben majdhogynem elfeledte a történelem. Sokkal többet tudunk elődjéről és utódáról, Georgij Malenkovról és Nyikita Hruscsovról. De Bulganyin sem lógott ki a sorból, ő is atomháborús előkészületektől tartott. A kölcsönös függőség elvének létrejöttét ostorozta, illetve azt, hogy az amerikaiak a saját katonai és politikai terveik szolgálatába akarják állítani a tömb többi tagját. A nyugatnémetek néhány évvel korábbi, 1955-ös csatlakozását olajnak érezték a tűzre.
• Hogyan alakultak a szövetségen belüli erőviszonyok?
• Mi volt a helyzet a Varsói Szerződéssel?
• Ki mindenkit előztünk meg a csatlakozással?
Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!
ElőfizetekMár előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!
