Vágólapra másolva!
A Liverpool 9+2 millió eurót fizet a holland Feyenoordnak Arne Slotért, így a rotterdami csapat edzője fogja átvenni a szezon végén távozó Jürgen Klopp helyét a Liverpool élén.

A BBC cikke szerint megszületett a megállapodás a Liverpool és a holland Feyenoord között Arne Slot klubváltásáról, azaz immár hivatalosnak tekinthető, hogy a 45 éves holland lesz a szezon végén távozó Jürgen Klopp utódja.

Feyenoord Rotterdam v NEC Nijmegen: Final - Dutch TOTO KNVB Cup, Arne Slot
Arne Slot élete legnehezebb feladata előtt áll
Fotó: NurPhoto via AFP 

A Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató angol sztárcsapat 9 millió eurót, valamint a későbbiekben akár még 2 millió euró bónuszt fizet a rotterdami klubnak a sikeredzőért. Arne Slot közepesen sikeres játékoskarrier után (a PEC Zwolle, a NAC Breda és a Sparta Rotterdam csapataiban játszott) lett edző, és a Cambuur valamint az AZ Alkmaar kispadján töltött egy-egy idény után vette át 2021-ben vette át a Feyenoord irányítását. 

Edzőként már jóval sikeresebb volt, hiszen 2023-ban bajnoki címig vezette a rotterdami klubot, amellyel 2022-ben már döntőbe jutott a Konferencia-ligában, idén pedig megnyerte a Holland Kupát.

Elsősorban csapatai látványos támadófocijával hívta fel magára a figyelmet, de személyisége, játékosainak fejlesztése és csapatépítési képessége is kiemeli vetélytársai közül. A Premier League-ből már korábban is volt ajánlata, 2023-ban ő volt az egyik kiszemelt a Tottenham Hotspur kispadjára, amit végül az ausztrál Ange Postecoglu foglalt el.

Liverpoolban nem Slot volt az első számú kiszemelt, hiszen a klubvezetés és a szurkolók is a Bayer Leverkusennel álomszezont futó, német bajnoki címet ünneplő korábbi klubikont, Xabi Alonsót látták volna legszívesebben Klopp utódjaként, de a portugál Rubén Amorim is előtte volt a sorban.

Arne Slotot bizonyára sokan fogják egy másik kopasz hollandhoz hasonlítani, aki szintén az ország egyik sztárcsapatától, az Ajaxtól érkezve próbált életet lehelni a Manchester Unitedbe. Erik ten Hag egyelőre nem igazán járt sikerrel, és Klopp sikerekben gazdag liverpooli évtizede után garantálható, hogy Arne Slotra sem vár könnyű feladat az Anfield Roadon.

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

Kapcsolódó cikkek: