Újabb szörnyű részletek derültek ki a szentesi gyilkosságról - videóval

Munkahelyéről ment haza ebédelni, de a társasház kapuján már nem jutott be, mert valaki az ajtóban meggyilkolta. Férjét telefonon értesítették a tragédiáról, ő éppen vidéken dolgozott. Az elkövető után hajtóvadászatot indított a rendőrség.

Egy 52 éves nőt öltek meg Szentesen csütörtökön, közvetlenül otthona előtt. Korábban az a hír járta a városban, hogy egy bírósági végrehajtóval végeztek, mára kiderült, hogy egy 52 éves boldog családanya volt az áldozat.

Úgy tudjuk, a tragikus napon Andrea biciklivel ment haza ebédelni, éppen nyitotta ki a József Attila úti társasház ajtaját, amikor egy ismeretlen késsel rátámadt. Rengetegszer megszúrta, majd elmenekült. A helyiek szerint, nem zárható ki, hogy a gyilkos buszra szállt. A mentőket és a rendőröket egy közeli üzletből értesítették, ők vették észre a vérző nőt.

Egyik hozzátartozójuk azt mondta a Tényeknek, hogy 20 éve boldog házasságban éltek. Így kizárt az, amit a városban pletykáltak, hogy szerelemféltés állna a kivégzés háttérben. Andrea férje éppen vidéken dolgozott, amikor telefonon értesítették, hogy a feleségét meggyilkolták. A nő családja abban bízik, hogy a rendőrség mielőbb megtalálja az elkövetőt. Mert egyelőre úgy tűnik a gyilkosságnak semmilyen indítéka nem volt.

A rendőrség hajtóvadászatot indított az elkövető ellen. Kutyákkal vizsgálták át a környéket, térfigyelő kamerák képeit ellenőrizték, hogy megtalálják a gyilkost. Az áldozat közeli munkahelyére is elmentek a nyomozók, ahol várták vissza a nőt az ebédből. Úgy tudjuk, az asszony irattárban dolgozott, így nem valószínű, hogy dühös ügyfél lenne az elkövető.

A Tények kereste a meggyilkolt nő férjét, aki nem akart nyilatkozni.

2024. április 27. 07:30
Brutális karambol Kecskemétnél: Az egyik sofőr drogozott
Helyszíni fotók készültek a súlyos balesetről.
Saját kérésére börtönbe kerül a korábbi pakisztáni miniszterelnök felesége
Háziőrizet helyett saját kérésére börtönbe szállítják Imran Hán volt pakisztáni miniszterelnök feleségét, miután a b...
Botrány Somogyban: Felháborító átverés áldozatai lettek a tűzoltók
Valaki szándékosan vezette félre őket.
Tematikus bélyeget dob piacra a Magyar Posta, ismerős arcok tűnnek fel rajta
Születésnapja alkalmából tisztelegnek a közkedvelt művész előtt.
Ibuprofent vett be menstruációs fájdalmára egy lány, ilyen lett az arca
Az egész egy enyhe szemviszketéssel kezdődött, nem sokkal később pedig már kómába került.
Király Viktor 20 kilótól szabadult meg pár hónap alatt, így néz ki most
Az énekes kamerák előtt vallott módszeréről.
Holtan találtak egy párt Szamosújlakon, szörnyű tragédia állhat a háttérben
A rendőrség büntetőeljárásban vizsgálja az élettársak halálának körülményeit.
Őrjöngött a bíróságon a diósjenői kettős gyilkos - Tények 18.00
Az egyik tanú azt mondta, hogy a férfi korábban őt is megerőszakolta. További részletek a Tényekben 18.00-kor a TV2-...
Hajmeresztő mutatvány: Németh Lajos időjárás-jelentése minden eddiginél extrémebbre sikerült
Tériszonyosoknak nem ajánljuk!
Tények délben teljes adás, 2024. május 8., szerda
BALESETEK - Már majdnem hazaértek, otthonuktól 150 méterre szenvedett balesetet egy család Domaszéken. A szülők és k...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.