Bámulatos hatással van ránk az ölelés

Gyerekek és felnőttek egészségügyi problémáira is jó hatással vannak az érintések.

Az ölelés és más érintések jót tesznek testünk és lelkünk egészségének is, minden korosztálynak - derült ki egy új kutatásból, amelyhez 212 korábbi tanulmány adatait használták fel. Utóbbiak összesen 12 966 résztvevő adatait tartalmazták - írja a Science Alert.

Német és holland kutatók ezek alapján megállapították, hogy az érintés a fájdalom, a szorongás és a depresszió érzését is képes csökkenteni, felnőtteknél és gyerekeknél egyaránt. Az érintés típusa kevésbé számít (lehet az ölelés vagy masszázs is), az viszont igen, hogy hol: a legjobb hatással az volt a résztvevőkre, ha az arcukhoz vagy a fejükhöz értek hozzá. A rövidebb és gyakoribb érintések jártak a legtöbb pozitív reakcióval.

Érdekes módon a tárgyak - súlyozott takarók, testpárnák vagy akár robotok - érintései segíthetnek a fizikai egészség szempontjából, de a mentális egészség javítására nem alkalmasak. Az emberektől és állatoktól származó érintések általában mind fizikailag, mind mentálisan előnyösek.

ölelés érintés
Nem mindegy , hogy kitől és milyen gyakran jön az érintés. Fotó: Getty Images

Az újszülöttek számára is hasznosak az érintések, és határozottan akkor a leghatásosabbak, ha az egyik szülőtől kapják. Viszont a korral egyre kevésbé számít, hogy olyan ér-e hozzánk, akit ismerünk. Ezzel együtt fontos megjegyezni, hogy az érintésekre adott reakció emberről emberre változhat. A kutatók felhívták rá a figyelmet, hogy a fizikai interakcióknak közös megegyezéssel kell történniük ahhoz, hogy pozitív hatásuk legyen.

A tanulmány szerint azonban a sokáig tartó fizikai kontaktus egészségünk számos aspektusát erősítheti. Ez talán nem meglepő, tekintve, hogy az érintés az első érzékszervünk, amely kifejlődik, és általában hiányoljuk, ha nem érnek hozzánk. "Ha úgy érzed, meg akarod ölelni a családtagjaidat vagy a barátaidat, ne fogd vissza magad, amíg ők is szeretnék" - javasolta Julian Packheiser idegkutató, az egyik szerző.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +20 °C
Minimum: +12 °C

Reggel még több helyen eshet, majd az északi tájakon csökken a csapadékhajlam, ezzel együtt északon délután egyre inkább kisüt a nap. Ezzel szemben a déli, délnyugati országrészben a felhőzet átmeneti felszakadozását követően erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés, és ott délután is valószínűek záporok, zivatarok. Többfelé lesz élénk, helyenként erős az északi, északkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 18 és 23 fok között valószínű, ennél északnyugaton hidegebb, a Dél-Alföldön viszont kissé melegebb lehet az idő. Késő estére 13 és 18 fok közé csökken a hőmérséklet. Fronthatás napközben nem okoz kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra