Szandálszezonra fel! - Íme 3 tipp az ápolt lábakért (x)
2024. ápr 27. 6:01
A rádióban tett vallomást Sebestyén Balázs: megviselte lelkileg az, ami történt
A rádióban tett vallomást Sebestyén Balázs: megviselte lelkileg az, ami történt / Fotó: Ringier archívumSzomorú, hogy így ért véget.
Ezeket láttad már?
Balázsék műsorában a hétvége eseményeiről faggatták egymást, és kínos történetek is előkerültek. Leginkább Balázsé, aki nagyon elszégyellte magát attól, amit véletlenül tett, ugyanis egy 70 millió forint értékű Mercedesben tett kárt, amit tesztvezetésre kapott.
A slusszkulcsot ugyanis betette a kesztyűtartóba, amit valamiért nem tudott kinyitni. Balázs azon aggódott a legjobban, hogy nem tudja bezárni a járművet, így a márkaszervíz segítségét vette igénybe. Ott azonban akárhogy próbálták, nem sikerült kinyitni, így megkérdezték, hogy kivághatnak-e egy darabot a műszerfalból. Mivel nem volt más megoldás, így beleegyezett, azonban nem sokkal rá a hiba oka is kiderült és emiatt bizony Balázs volt a felelős.
A rádió épületében egy hallgató adott neki egy üveg italt, amelyet ő berakott a kesztyűtartóba. Ez aztán elindulás után eldőlt és beakadt a zárba, ez okozta a kesztyűtartó meghibásodását - magyarázza a történteket a Promotions.
Ezeket olvastad már?
Ez a hír jött Gálvölgyi János állapotáról "Szeretnék reagálni a pletykákra... a hír igaz" - fotón a bizonyíték, őt ölelgeti Tóth Gabi, és most itt a nem várt vallomás Így tudatta a Palota a szomorú hírt Csodálatos karrierjét törte ketté a rák, 37 évesen ment el a gyönyörű magyar színésznő Demjén Ferenc a közönséget hibáztatja a kudarcért?Kövesd a Blikk Rúzs cikkeit a Google hírekben is!
Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 7,7 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.
TERMÉKAJÁNLÓ
TOVÁBBI AJÁNLATOK
EXTRA AJÁNLÓ
Tudta? 5 emberből 4-nek szüksége volt már plazmaalapú terápiára - így segítünk a plazmaadással (x)
Nem is gondolná, milyen sok embernek segíthet ezzel az aprósággal (x)
Hajlamos vagy a hüvelyi fertőzésekre? - Ezt segíthet (x)
C-vitamin tippek – Így szedd, hogy fittebb légy (x)
Döntést kell hoznod? Ezeket a kérdéseket fel magadnak előtte (x)
Sokszor szoktál fázni? Nem is gondolnád, de is okozhatja (x)
PARTNEROLDALAK
Baljós előjelek: ilyen lesz a 2024-es nyár az első előrejelzések szerint
Amanda Bynes: rá sem ismerni az egykori gyerekszínészre
Így néznek ki manapság a Harry Potter-filmek szereplői
Így néznek ki manapság az Agymenők sorozat színészei
Örökre megváltozik a világ: 2024 lehet az eddig ismert valóság vége
Az idő vasfoga: így néznek ki most az eredeti Baywatch szereplői
Ez történt a nővel, aki 104 évesen kiugrott egy repülőből - videó
„Teljesen más az életvitel, már vágytam erre” – ilyen 23 év után hazaköltözni az USA-ból
BLIKK
Kizárólag erős idegzetűeknek! Új felvétel került elő a Robert Fico elleni merényletről, tisztán látni mindent (18+)
Meglőtték Robert Ficót: állapota rendkívül súlyos
Hernádi Judit nehezen viseli, hogy miatta büntetik a lányát: politikai hovatartozásáról vallott a színésznő
„Neki ez egy nagyon nagy törés volt...” – Koós Réka lányát megrázta, hogy az édesanyja eladta Koós János vitorlását
Jakupcsek Gabriella alig találkozik a férjével: most megszólalt a házasságáról
LEGOLVASOTTABB
Iszonyúan megalázták Pásztor Erzsit
Kikerült a fekete szív Papp Máté Bence oldalára: gyászol Tóth Gabi kedvese, szomorú veszteség érte őt
"Szeretnék reagálni a pletykákra... a hír igaz" - fotón a bizonyíték, őt ölelgeti Tóth Gabi, és most itt a nem várt vallomás
Jött a váratlan bejelentés: vele forrt össze forró csókban Csonka András
Azta: megmutatta otthonát, azt a hangulatos teraszt Szabó Zsófi. Elképesztő, ami ott van