Csécsi Soma, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője a rendőrség pénteki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az adatgyűjtés eredményei a gondnokhoz vezettek, akik beismerte, hogy vegyszereket öntött a földre és egy gázspray-t is kipróbált. Emiatt keletkezett aztán a szúrós szag is, ami miatt az iskolában tartózkodók tömegesen rosszul lettek és 31 gyereket szállítottak kórházba.

A nyomozás során a rendőrök helyszíni szemlét tartottak a szóvivő szerint és tanúkat hallgattak meg, melyek alapján az iskola gondnoka került a látókörbe. A 31 éves férfi később azt mondta, hogy tettéről "heccből" nem értesített senkit.

A férfit foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével gyanúsítják, aki a kihallgatásán elismerte tettét, és kijelentette, senkinek nem akart ártani, sajnálja tettét.