Hatalmas bejelentést tehet Orbán Viktor a kínai elnök társaságában
Gazdaság

Hatalmas bejelentést tehet Orbán Viktor a kínai elnök társaságában

Portfolio
Május 8. és 10. között Magyarországra látogat a kínai elnök. Hszi Csin-pingnek azonban nem csak Budapesten lesznek hivatalos programjai, ugyanis a Szabad Európa úgy értesült, hogy a magyar kormányfővel közösen bejelenthetik a Great Wall Motors kínai autógyár pécsi üzemnyitását.

Európai körútra jön a kínai elnök, ennek keretében Magyarországra is ellátogat, ezt a héten a Kormányinfón is megerősítette Gulyás Gergely miniszter.

A látogatás programjáról még keveset tudni, de a Szabad Európa több, egymástól független forrásból származó információi szerint Hszi Csin-Ping és Orbán Viktor egyik nap Pécsre is elutazik, hogy bejelentse:

a nagy kínai autógyártó cég, a Great Wall Motors (GWM) a város melletti Bicsérden építi fel első európai üzemét.

Először éppen egy évvel ezelőtt hozták hírbe Magyarországot, mint versengő célpontot a kínai óriásicég számára. Pár héttel ezelőtt pedig már az is kiszivárgott, hogy a nyolcadik legnagyobb kínai elektromos autógyártó, a Great Wall Motors, a Pécs melletti Bicsérdre érkezik. Ennek fényében külön érdekes, hogy ennél a kínai autógyártó vállalatnál járt Szijjártó Péter pár nappal ezelőtt. Korábban az a hír terjedt el, hogy Bicsérden egy 600 hektáros területen épülhetne fel az elektromos autógyár és az azt kiszolgáló gyárak, illetve létesítmények.

szijjártó péter kína
Szijjártó Péter a kínai Baoding városában, a gyártónál. Forrás: Szijjártó Péter Facebook-oldala

Korábban a 24.hu már arról írt, hogy Pécs mellett hatalmas területet minősítettek át ipari övezetté, mégpedig egy olyan részen, amely kulcsfontosságú a város ivóvízellátásának szempontjából. A 24.hu már akkor arról írt: minden bizonnyal hamarosan gigaberuházás jöhet a baranyai megyeszékhelyre, a találgatások akkugyárról szóltak.

Címlapkép forrása: Forrás: Orbán Viktor Facebook oldala

Kasza Elliott-tal

The Home Depot, Inc. - elemzés

A májusi Top 10-es listám hatodik helyezettje. A ROIC miatt figyeltem fel rá, amikor a listát nézegettem, és a chartja is tetszik, lehet benne pár hónapon belül egy jó beszálló.CégismertetőA

Kiszámoló

Raiffeisen Gold 2.0 vége?

Írtam nemrég, hogy kijött az új prémium csomag a Raiffeisentől és hát sokkal rosszabb lett. Nem csak az elvárt bejövő utalás lett lényegesen több, de az utalások ingyenessége is limitált l

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának

Szenior treasury és kontrolling munkatárs

Szenior treasury és kontrolling munkatárs
Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Könyv

A Sikeres Kereskedő - Vételi és eladási pontok, stratégiák, tőzsdepszichológia

Egy tőzsdei könyv, ami nem aranyhalat akar rád sózni, hanem felruház a horgászás képességével, ami a befektetések világában a saját kereskedési módszer kialakítását jelenti.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Financial IT 2024
2024. június 11.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Automotive Business in CEE Region Conference 2024
2024. június 5.
Hitelezés 2024
2024. május 14.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
P063514-302711