Hiába a nagyszerű kezdés, újabb drámai vereség jutott osztályrészül a női vb-n

2024.04.26. 23:27
A magyar női jégkorong-válogatott szétlövés után 3–2-re kikapott a házigazda osztrák csapattól a klagenfurti divízió I/A világbajnokság pénteki játéknapján, így a szombati, franciák elleni összecsapáson dől el a feljutása – tudósított a Magyar Távirati Iroda.

Pat Cortina szövetségi kapitány csapata a dél-koreaiak és a hollandok ellen egyaránt 2-0-ra győzött, majd szerdán szétlövésben kikapott a norvégoktól. Így a harmadik helyről várhatta a pénteki folytatást – ezúttal a házigazda, előzetesen a mieinknél gyengébbnek gondolt Ausztria ellenében.     

Álomszerűen kezdődött és rémálomszerűen végződött az első harmad. Seregély Mira emberelőnyben a harmadik percben vezetést szerzett, Németh Bernadett pedig a hetedikben növelte a különbséget. Azonban a huszadik percben Annika Fazokas szépített, 25 másodperc múlva pedig Lena Artner egyenlített – írta a hírügynökség.
    

A második harmad főleg a védekezésről szólt, a két fél összesen csak kilencszer lőtt kapura úgy, hogy a kapusoknak védenie kellett.

A harmadik felvonás magyar mezőnyfölényt hozott, ugyanakkor egy komoly védelmi hiba után Németh Anikó a gólvonalon tenyerelt rá a korongra. Jöhetett az első gólig tartó maximum ötperces hirtelen halál, ebben a hazaiak a keresztlécet találták el. A szétlövésben magyar részről kizárólag Metzler Regina volt eredményes, a túloldalon pedig ketten is betaláltak.

A magyarok szombaton a francia együttessel találkoznak, és alapjátékidőben, azaz három pontot érően kell győzniük a feljutásért, amennyiben a norvégok papírforma alapján előbb megverik a dél-koreaiakat. A tornáról az első két helyezett jut fel az elitbe, míg az utolsó Koreai Köztársaság kiesett a divízió I/B-be – jegyezte meg az MTI.

Női jégkorong, Divízió I/A világbajnokság, 4. forduló

Ausztria-Magyarország 3–2 (2–2, 0–0, 0–0, 0–0), szétlövés után
gólszerzők: Fazokas (20.), Artner (20.), illetve Seregély (3.), Németh B. (7.)

További eredmények
Franciaország-Koreai Köztársaság 5–0
Norvégia-Hollandia 1–0 – szétlövés után

Az állás: 1. Franciaország 10 pont, 2. Norvégia 9 pont, 3. MAGYARORSZÁG 8, 4. Ausztria 5, 5. Hollandia 4, 6. (és már kiesett) Koreai Köztársaság 0

A szombati program

Norvégia–Koreai Köztársaság 12.30
MAGYARORSZÁG–Franciaország 16.00
Ausztria–Hollandia 20.25