Tavaly az a hír járta, hogy 6,3 milliót kap egy fellépésével, most kiderült az igazság.

Azahriah, azaz Baukó Attila az néhány éve robbant be a magyar zenei életbe. A 22 éves énekes sorra adja telt házas koncertjeit, zenét millióan hallgatják. Senki előtt nem titok, hogy a fiatalember egy zsák pénzt kap egy-egy fellépése után. No, de vajon mennyi az annyi? Menedzsmentje nyilatkozata alapján most kiderült – írta a blikkruzs.blikk.hu.
Döbbenet, ennyit keres egy-egy koncertjével Azahriah

Azahriah a koncertbevételek 75 százalékát is elkérheti/Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Tavaly még az a hír járta Azahriahról, hogy egy koncertje után körülbelül 6,3 millió forintot vihet haza. Azonban egy év alatt sok víz lefolyt a Dunán és az énekes népszerűsége megsokszorozódott, így fellépéseinek ára is gyorsan egyenesen arányosan követte ezt. A menedzsment úgy nyilatkozott: nem fix árat kérnek, hanem részesedést a koncert bevételéből. Ez esetenként akár a 75 százalékát is elérheti. A szervezőket ez nem tántorítja el attól, hogy meghívják fellépni az énekest, aki még így is rengeteg pénzt fial nekik. Azahriah bevétele fellépésenként feltehetőleg a több tízmillió forintot is elérheti.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Pusztai
Csakhogy ezt nem ő, hanem a vállalkozása, és abban benne roadok, segítők, alkalmazottak, szállítás, hangosítás, ..stb.
Horizont
@Maccska: Aki bevéd egy Mészárost az megmutatja az értelmi szintjét. Barom.
Horizont
@Maccska: Győzike szint. Csak a nevén van a 400 cége.
Neked tetszik az értelmi szintje meg a sok lopása mi?
Te is pont olyan vagy csak neked még lóvéd sincs.
Itt dolgozol szarért húgyért. hahahahaha
Horizont
@Maccska: mama az anyád meg a nejed csicska.
simmering73
@Horizont: Ez a @Maccska: pont olyan szellemi színvonalon van, hogy kezdem azt hinni, hogy ő @KisTehen: is.
Horizont
@simmering73: igen, nekem is eszembe jutott már.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.